Lemondott a trónról a hercegnő, hogy katolikus lehessen
SZEMlélek 2018. október 09.

Lemondott a trónról a hercegnő, hogy katolikus lehessen

Evangélikusként még volt esélye a brit trónra a 19 éves lánynak, ám miután római katolikus lett elvesztette öröklési jogát.

sei_33131355-94ee.jpg

Alexandra hanoveri hercegnő evangélikusnak született, nagymamája Grace Kelly, édesapja révén pedig Viktória királynő leszármazottja, így a brit trónörökösök sorában is helyett kapott. Ám az ifjú hercegnő a közelmúltban belépett a katolikus egyházba, így a brit öröklési törvények értelmében, kikerült a korona várományosai közül. 

A műkorcsolyázóként is híressé vált Alexandra hazáját több alkalommal is képviselte már világversenyeken, és egyébként monacói hercegi család tagja, ahol a 12. helyen áll a trónöröklésben.

Őt a trónöröklésből kizáró törvény már 1701 óta hatályos és nem teszi lehetővé, hogy katolikus, különösen római katolikus személy állhasson Nagy-Britannia trónján, mivel személye egyben az anglikán egyház feje is lenne. 2013-ban enyhítettek a szabályokon, azóta a trón várományosai házasodhatnak katolikusokkal - előtte ez is tiltott volt -, de az uralkodó nem lehet sosem katolikus vallású.

Nem ő az első és egyetlen, akinek katolikus vallása miatt kellett lemondania a brit trónról. Lord Nicholas Windsor, V. György dédunokája 2001-ben lépett be a katolikus egyházba. 

(catholicherald.co.uk)

süti beállítások módosítása