Ők az FBI őrangyalai
SZEMlélek 2018. szeptember 18.

Ők az FBI őrangyalai

Nincs fegyverük, ügynökként dolgoznak, s az az egyik legfontosabb feladatuk, hogy a szobájukban üljenek.

fbi2.jpg

Geno Sylva látszólag egy átlagos amerikai katolikus pap. New Jersey egyik templomában, a Keresztelő Szent János-bazilikában teljesít szolgálatot, ám van egy "mellékállása" is. Szerdánként kora hajnalban New Yorkba utazik, 6 óra körül már az FBI épületében lévő irodájában ül, és vár.

Arra vár, hogy az ügynökök, terepre küldött fegyveres hatósági személyek bekopogjanak hozzá, és kiöntsék a lelküket. Ő is egy azok közül, akik "FBI chaplain" munkakörben segítik a rendvédelmi dolgozók munkáját, s akikről a Crux Now közölt terjedelmes leírást.

– Ez elsősorban a jelenlét szolgálata – fogalmazza meg küldetése lényegét Geno Sylva. Ott van az épületben, gyakran végigjárja az irodákat, beköszön ide és oda. Jelzi, hogy elérhető, megszólítható. – Amikor valamilyen tragédia történik, az állandó jelenlét révén sokkal mélyebben át tudom élni velük együtt a problémát. Ez nem olyan szolgálat, amibe csak úgy bele lehetne ugrani kiépült közvetlen kapcsolat nélkül – teszi hozzá.

Tragédia márpedig rendre történik az FBI állományában: a bűnözőkkel való küzdelem önmagában is nyilvánvalóan fokozottan stresszes munkakör, a fegyverhasználat, a társ elvesztése, a terrorcselekmények átélése erre még rátesz, nem is egy lapáttal.

genosylva.jpg

– Óriási lelki terhelés éri ezeket az embereket, ezért nagy segítséget jelent számukra, ha van valaki, aki bizalmasan meghallgatja őket – mutat rá Geno Sylva, aki szerint ő és hasonló szolgálatot végző társai nem pszichológusok, nem pszichiáterek, azt viszont szívesen vállalja, ha az "Isten ügynöke" megjelölést használják velük kapcsolatban.

Az Amerikai Egyesült Államokban összesen mintegy 130 "FBI káplán" tevékenykedik, akik számos felekezetet, egyházi közösséget képviselnek.

Érdekesség, hogy Geno Sylva korábban 5 éven keresztül Rómában élt, az új evangelizációért felelős pápai tanács munkájában vett részt. Már az olasz fővárosban kapcsolatba került az FBI helyi szervezetével, Amerikába visszatérve pedig annak okán került az ügynökség kötelékébe, hogy a 2016-os választások orosz befolyásolási kísérletével kapcsolatos vizsgálatok miatt fokozódott a nyomás az FBI munkatársain.

Akit további részletek érdekelnek a különleges szolgálatról, ide kattintva olvashatja el a Crux Now cikkét angol nyelven.

(Képek forrása: Pinterest, rcdopcathedral.org)

süti beállítások módosítása