LÁTHATÓ fesztivál, LÁTHATATLAN lelkiséggel
SZEMlélek 2018. augusztus 28.

LÁTHATÓ fesztivál, LÁTHATATLAN lelkiséggel

Ha Magyarországon azt mondom, Csillagpont, sok keresztény ember tudja, miről van szó. Erdélyben gyakorlatilag ugyanez a Válts irányt! IKE Fesztivál, ahová idén magam is meghívást kaptam egy beszélgetésre. Öröm volt részt venni, öröm beszámolni az eseményről.

ike0.jpg

Sokszínűség, misszió, ifjúsági munka, önkéntesség, testi-lelki-szellemi nevelés, hovatartozás, Isten és fiatalok, más perspektíva. Ezekkel a kulcsszavakkal írhatnánk le, mit is jelent az IKE. Mindehhez alapot képez az 1855-ös világkonferencián elfogadott Párizsi Alap – egy közösségbe gyűjteni azokat a fiatalokat, akik Jézus Krisztust Megváltójuknak és Istenüknek tartják a Szentírás szerint; az Ő tanítványai akarnak lenni hitükben és életükben; és az Ő országát terjesztik a fiatalok között – amely minden szövetség közös hitvallása.

ike1.jpg

Az IKE nemzetközi ifjúsági mozgalom, amely több mint 120 országban működik és közel 45 millió tagja van. Az Erdélyi IKE 1921 februárjában pár lelkes fiatal kezdeményezésére alakult meg Kolozsváron. A kommunista rendszer idejében ennek a szervezetnek a működését is betiltották. A ’89-es forradalom évében tevékenységük újraindult, 1993-ban pedig az illyefalvi közgyűlés elfogadta az Alapszabályzatot. 1994-től hivatalosan bejegyezték és Erdélyi Ifjúsági Keresztyén Egyesület név alatt működött tovább, felvállalva a református egyház ifjúsági munkáját. 2015-ben az IKE az Erdélyi Református Egyházkerület Ifjúsági Szövetségévé alakul, magába foglalva 15 egyházmegye ifjúsági csoportjait, amelyek saját vezetőséggel rendelkeznek.

ike4.jpg

Az IKE tevékenysége igen sokszínű, így egyaránt helyet kap a bibliatanulmányozás, közösségépítő és -fejlesztő programok, missziós tevékenységek, sport, zenei rendezvények. Ökumenikus közösségként a programok mindenki számára nyitottak, és Isten megbízásából fiatalokkal fiatalokért végzik a munkát.

ike3.jpg

A Válts irányt! IKE Fesztivál ennek a közösségnek az egyik kiemelt eseménye, az erdélyi magyar keresztyén fiatalok 5 napos fesztivál jellegű nyári találkozója, amely programlehetőségek színes választékát kínálja: az áhítatok, előadások, fórumbeszélgetések, imasarok, koncertek mellett számtalan sportversennyel, ügyességi vagy szellemi játékkal, kézműveskedési lehetőségekkel, filmklubbal, táncházzal és sok más programmal várja a résztvevőket.

ik2.jpg

Idén augusztusban a közel 400 éves, két éve újraszentelt nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium adott otthont a fesztiválnak. A rendezvényről Tussay Szilárd főszervező számolt be:

– Hányan vettek részt az idei fesztiválon?
– Kétezren voltunk összesen a rendezvényen, amiből 216 szervező, 68 előadó és 65 meghívott/fellépő. Többnyire ifjúsági csoportok jöttek el Erdélyből és Magyarországról, de voltak résztvevők Észak-Írországból, Angliából, Kanadából, Franciaországból és Dániából is.

– Mik voltak a főbb programok?
– A fesztivál kiemelkedő részei a lelki töltetű programok: akadt köztük néhány különleges is, mint a Láthatatlan Színház és az imasátor. De ebben az évben az összes program – Gyerek, LIKE, Alternatív, Egyetemi, Change Direction – a látható/láthatatlan témára épült. Ez adott az egész fesztiválnak egy ívet. A kiindulópontot ez az ige adta: "Az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, de az Úr azt nézi, ami a szívben van." (1Sám 16,7) Elérkezve a záró alkalomhoz az emmausi tanítványok példázatán keresztül úgy ismerjük fel az Urat, ahogy a kenyeret megtöri, és így leszünk mi is egy közösség, a közös Úrvacsora vétele által. Talán az a legfelemelőbb érzés, amikor a 2000 fiatal együtt vesz Úrvacsorát.

– Miben lépett előre az esemény?
– A nagyenyedi helyszín mindenképpen előrelépés volt. A szervező stáb (csupa önkéntes) is egyre rutinosabban dolgozik. A biztonság, a dekoráció, a programok összeállítása egyre kifinomultabb. A meghívott vendégek, fellépő zenekarok emberközelsége, nyitottsága is emelte az esemény rangját és lelkiségét. Ez az a rendezvény, ahol minden meghívottal személyesen lehet találkozni és őszintén beszélgetni.

– Számodra mi volt a legfontosabb?
– Az, ahogy a fiatalok odafigyeltek egymásra, örömmel vettek részt a programokon, nem volt nehéz felkelni a reggeli áhítatokra. Említést érdemel a munkatársak folyamatos tevékenysége. Bár számomra mindig a záró istentisztelet és a közös Úrvacsora a legfelemelőbb – valahogy ez erősít meg, hogy igen, megéri, és megérte.

– Hogyan tovább?
– A következő időszakban folytatjuk a helyi és megyei szintű tevékenységeket, amelyekkel ezt a nagy közösségi élményt kívánjuk éltetni, képzésekkel és egyéb országos rendezvényekkel kiegészítve. És természetesen elkezdjük legkésőbb tavasszal a 2020-as, V. Válts irányt! IKE Fesztivál szervezését is.

Gundel Takács Gábor

(Még fotó látható a rendezvényről ide kattintva.)

süti beállítások módosítása