Dublinból jelentjük: A család örömhíre, a világ öröme!
Gőbel Ágoston 2018. augusztus 24.

Dublinból jelentjük: A család örömhíre, a világ öröme!

Elkezdődött a Családok IX. Világtalálkozója, amelyen Ferenc pápa is részt vesz. Ott van a helyszínen a SZEMlélek munkatársa, Gőbel Ágoston, segítségével belekóstolhatunk a félmillió ember részvételével zajló esemény hangulatába és lelkületébe.

csa0.jpg

Dublinban az is elképesztő, hogy az ember gyakorlatilag percek alatt átélheti a négy évszakot. Egyik pillanatban szakad az eső, majd kisüt a nap, nem sokkal később hideg, metsző szél kezd el fújni. Mindezek valóban másodpercek leforgása alatt váltogatják egymást. Erre az a taxisofőr hívta fel a figyelmünket, aki a reptérről a szállásunkig hozott, és akinek alig értettünk valamit az angoljából, ízes ír akcentusa miatt. Kihívásnak tűnhet errefelé a megsaccolhatatlan időjárás, de eltörpül azon nehézségek mellett, melyekkel a családoknak kell nap mint nap szembenézniük szerte a világon.

– Egyesüljünk az imádságban a világ minden családjáért, különösen is a nehézségben lévő családokért – írta Ferenc pápa az esemény megnyitójának napján Twitteren. Hatalmas öröm, hogy 116 országból vagyunk együtt! Magyarországot hat családból álló delegáció képviseli, Udvardy György pécsi megyéspüspök és Kocsis Fülöp hajdúdorogi érsek-metropolita kíséretében. Itt van egy másik, kisebb magyar csoport is, ennek vagyok a tagja, a nem titkolt cél pedig, hogy tapasztalatot szerezzünk a 2020-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus előtt, illetve hírét vigyük a hazai eseménynek a világ családjainak körében.

csa3.jpg

Angol nyelvű szóróanyagokkal és hűtőmágnesekkel felvértezve vágtunk neki a napi programnak, hogy aztán azon kapjuk magunkat: nem tudunk választani abból a bőséges kínálatból, amit a találkozó nyújt. A rendezvény közel 60 műhelymunka-csoportjában Ferenc pápa Amoris laetitia kezdetű apostoli buzdításával foglalkozunk. Ferenc pápa a Családok IX. Világtalálkozójára invitáló levelében határozottan azt kérte, hogy a rendezvény és előkészítése kínálja fel a családok számára a lehetőséget, hogy elmélyítsék ismereteiket és megosszák egymással gondolataikat az apostoli buzdítás tartalmáról. Ez maradéktalanul megvalósul azzal a több tízezer zarándokkal, akik eddig az ír fővárosba érkeztek.

csa2.jpg

A kongresszusról nem hiányozhatnak a gyermekeknek és a fiataloknak szóló programok sem. A rendezvényre készült telefonos applikáció hosszan tárgyalja az őket célzó lehetőségeket. Van, aki a főépület melletti kosárlabda pályán játszik, mások Robert Barron püspök előadását hallgatják az Amoris laetitia-ról, megint mások a közeli templomban vesznek részt egész napos szentségimádáson. Hogy a többi negyven programlehetőséget már ne is soroljam...

csa1.jpg

csa5.jpg

Az este aztán kit gyermekei mellé szólít, kit egy baráti sörözésre (melyhez aligha találhatunk ideálisabb helyszínt Dublinnál). A nemzetközi találkozó csúcspontja augusztus 25-én a családok fesztiválja, valamint Ferenc pápa augusztus 26-i szentmiséje lesz, melyet a dublini Phoenix parkban celebrál.

Imáinkkal kísérjük ezt a gazdag, sokszínű és tartalmas találkozót!

Gőbel Ágoston

süti beállítások módosítása