A keresztényeknek nincs üldözési mániájuk
SZEMlélek 2018. július 31.

A keresztényeknek nincs üldözési mániájuk

Ezt Pietro Parolin bíboros jelentette ki július 12-én az aquileiai bazilikában a Hermagoras püspök és Fortunatus diakónus szent mártírok tiszteletére rendezett lakomán.

christians.png

“Jézus megfoszt minket evilágiságunktól."

És a világ – János szerint – az, mikor az emberiség  a földi mentalitásban él egy olyan kultúrában, ami csak azt fogadja el, ami hozzátartozik és amit ismer. Ebben az értelemben a világ csak azt szereti, amit ismer és amivel összhangban van. A világ nem szereti Jézus tanítványait, mert tudja, hogy nem az léte alapja. Jézust választani új alapot ad azoknak a nőknek és férfiaknak létének, akik az evangéliumban formálódnak Isten által.  A világ utálata az ellen irányul, amit a világ régen szeretett, mert birtokolta, de már nem szereti, mert megfosztatott tőle."

“Ez a gyűlölet a tanítványokkal szemben csak egy apró visszhangja egy sokkal mélyebben gyökerező gyűlöletnek Isten ellen, aki az emberiség szabadságát saját létének értelmévé tette. Csak ő elég erős, hogy elragadja az embert a kárhozattól: ezt az első keresztények is megértették. Jézus elfogadta ezt a gyűlöletet, és folytatta a küldetést, amelyre atyja küldte: hogy szeresse az embereket, megmentse a világot a gyűlölettől, jósággal legyőzze a gonoszt, megnyissa Isten országának kapuit."

“A gyűlölet, amelyről az evangélium beszél, nem egy vallási paranoia gyümölcse: a keresztényeknek nincs üldözési mániájuk, nem látnak mindenhol ellenségeket, nem rágalmaznak és nem provokálnak senkit, tudják, hogy állandó változásra vannak meghívva."

“A világot, amely bennünk és körülöttünk van, csábítja a szeretettől való eltávolodás, hogy ne nyíljon meg Krisztus fénye előtt - a feloldódástól való félelem, a szokásaink, a meggyőződéseink miatt. A szeretettől való félelem által a világ Isten szeretetének örök tárgya marad, amiért fiát adta. Először is tanuljunk meg nem utálni, mindenekelőtt azokat, akiket igazán szeretünk."

(Forrás: www.lastampa.it)

süti beállítások módosítása