Brit tudósok: a mesterséges embergyártás morálisan elfogadható
SZEMlélek 2018. július 23.

Brit tudósok: a mesterséges embergyártás morálisan elfogadható

Egy bioetikusokból álló szervezetnek nincs kifogása a génmanipuláció ellen, ha az nem árt sem a leendő személynek, sem a társadalomnak.

genom.jpg

A Nuffield Council on Bioetics nevű tudományos testületet haladó, "előre gondolkodó" etikai fórumként tartják számon a világon. Egy új jelentésük a "Genome Editing and Human Reproduction: Social and Ethical Issues" címet viseli, s ahogy a cím is rámutat, a DNS szerkesztésével kapcsolatos dilemmákat tették vizsgálatuk tárgyává a szerzők, humán embrió, hímivarsejt és petesejt esetében egy jövőbeli személy tulajdonságainak megváltoztatását illetően, például örökletes betegségek "kiiktatása" céljával. A brit szervezet tagjai arra jutottak, hogy az ilyen beavatkozások "morálisan megengedhetőek", amennyiben a leendő személy érdekét szolgálják, nem járnak hátránnyal, nem idéznek elő kirekesztést, illetve megosztottságot a társadalomban.

A szervezet ezen állásfoglalása akár a brit jogi szabályozás megváltozását is eredményezheti, előtte azonban társadalmi párbeszéd veheti kezdetét a témában. – Eleinte specifikus genetikai rendellenességek továbbörökítésének megakadályozására nyílhat lehetőség, ám a technológiai fejlődés magával hozhatja, hogy a szülők további vágyai is megvalósulhassanak – mutatott rá Karen Yeung, a Nuffield Council on Bioetics munkacsoportjának elnöke. Szerinte a döntésük lényege, hogy az emberi génmanipulációban rejlő lehetőség morálisan nem elfogadhatatlan.

S hogy mit is jelenthet a gyakorlatban ez a bizonyos "lehetőség"? Megelőzhetővé válhat a vérszegénység egy típusa, rákos betegségek, szívbetegségek. A "további vágyak" között már szerepelhet a kopaszság megelőzése (férfiaknál), a születendő gyermek haj- és szemszínének befolyásolása, immunitás AIDS ellen, nagyobb memória, több intelligencia, de akár a víz alatt tartózkodás közben a levegő visszatartásának ideje is megnövelhető.

Előrejelzések szerint 10-20 év múlva születhetnek meg az első génmódosított emberek. A kísérletek azonban már zajlanak: 2015-ben Kínában módosították elsőként hivatalosan egy emberi embrió génállományát, majd a kísérlet után röviddel el is pusztították kutatásuk... Nem mindegy a mondat lezárása: alanyát, vagy tárgyát? Azóta sorra zajlanak hasonló kísérletek, a briteknél például olyan szabályozás van érvényben, hogy két hetes koráig elpusztítandó a génmódosított emberi embrió. Az USA hasonló törvényt hozott – ott 2017 júliusában jegyzőkönyvezték az első humán embrión végrehajtott génmódosítást.

A Nuffield Council on Bioetics jelentéséről beszámoló Gizmodo portál cikkének szerzője szerint ez az állásfoglalás jót tesz az Egyesült Királyságnak, de jót hoz a világnak is. – Nagyszerű kezdet – e szavakkal zárul az összefoglaló írás...

(Forrás: gizmodo.com, illusztráció: rte.ie)

süti beállítások módosítása