Bár nem ilyesmiről híres a brüsszeli épületegyüttes, még ott is szoktak Istenhez fordulni. Miért is ne?

Ahhoz képest, hogy kereszténydemokrata politikusok víziója nyomán jött létre az Európai Unió, a jelen – talán pontosabb lenne úgy fogalmazni, a közelmúlt – a vallási semlegességről, Isten nevének legalábbis a kerülgetéséről szólt. Pedig a szaporodó belső konfliktusok és az egyre növekvő kívülről érkező kihívások okán egyre többen teszik össze a kezüket, s tekintenek az ég felé, hátha valami csoda megoldást hoz a gondjainkra. Merthogy nekünk, az elvileg partnerségre szövetkezett nemzeteknek nem igazán sikerül ezt kieszközölnünk.

Ilyen közegben tartottak június 27-én egy munkareggelit az Európai Parlamentben, amelyre a SZEMlélek főszerkesztőjeként meghívást kaptam. A témát a fő vendég, a szíriai Aleppo maronita érseke szolgáltatta – a jelenlévők megismerkedhettek a médiumok által kiragadott, sokszor a valóságnak teljesen ellene mondó részletek, féligazságok helyett a Ferenc pápa által III. Világháborúnak is nevezett borzalom aktuális valóságával.

Mielőtt azonban a tárgyra tértünk volna, a levezető elnök, Hölvényi György EP-képviselő javaslatára imára kulcsoltuk a kezünket. És bár csupán egyetlen percig tartott a bombák földjéről kontinensünk központjába érkezett egyházi vezető fohásza, a magyar politikai kampányolástól egészen eltérő értelemben, de Joseph Tobji erre a pár áldott pillanatra megállította Brüsszelt.

Mert nem lehet csak úgy, lazán továbbmenni azon tény mellett, hogy az alapjaitól eltávolodott közösség politikai fellegvárában egy olyan személy vezetésével fordulnak a jelenlévők Istenhez, aki a halál árnyékának völgyéből érkezett, gránátok tucatjai csapódtak be a közvetlen közelében, több barátja holttestét is a kezében hordozta, mégis szüntelenül mosolyog, ragyog a tekintete, tele van reménnyel, ráadásul életképes megoldási javaslata is van az Európát elözönlő migrációs hullám hatékony kezelésére. Ez tömören így foglalható össze: ne akarjon a világ nyugati típusú demokráciát rájuk erőltetni, oldják fel a világ országai a valójában az ártatlan lakosságon csattanó embargót, szankciókat, a legnagyobb segítség az elvándorlás megállításában pedig az újjáépítés, a helyi gazdaság, a dolgos mindennapok újbóli beindításának támogatása lenne.

Sorra zúdítottuk kérdéseinket az érsekre, magam is bővítettem a felvetések sorát, arról érdeklődve, hogy mivel lehetne a fiatalabb generációkat reálisan helyben megtartani, jövőépítésre bátorítani. A témák és feleletek felsorolása helyett az ide kattintva elérhető interjúnkat ajánlom a SZEMlélek olvasóinak figyelmébe, amelyben Joseph Tobji közvetlenül válaszol megannyi súlyos, ráadásul bennünket, európai polgárokat is egzisztenciálisan érintő dilemmára.

Maradjunk most meg ebben a különleges pillanatban, amikor "Brüsszel megállt", az ég felé tekintett, s nem kulturális, hanem a lehető legszemélyesebb értelemben keresztényi odafordulás valósult meg a földrész főhadiszállásán ég és föld között!

Aligha ez volt az első alkalom, amikor vezetőink imát mondtak az Európai Parlamentben, talán nem is az utolsó esetnek lehettem tanúja, de ami és ahogyan azon a délelőttön történt, akár meg is változtathatja közös jövőnket. Én hiszek benne. Miért ne hihetnénk benne?

Gégény István