5 francia templom, amiken elsőre nem látni, miért rendkívüliek
SZEMlélek 2018. június 26.

5 francia templom, amiken elsőre nem látni, miért rendkívüliek

50 ezernél is több keresztény szakrális épület található az országban, de ezek közül kiemelkedik pár meglepő építmény.

1a.jpg

Ezt az Asfeld-i templomot kifejezetten távolról érdemes először megtekinteni, így látható ugyanis igazán, hogy olyan alakja van, mint egy brácsának. Ebből fakad a másik különlegessége: vízszintes síkban nem nagyon találni a struktúrában egyenes vonalat - csupa ív, kanyar. Stílszerűen viola da gamba fesztivált is tartanak itt kétévente. Belülről sem könnyű egyenes vonalakat felfedezni:

1b.jpg

Az alábbi Moselle-i templomon elsőre nem találunk semmi szembeötlőt. Fotó alapján nem is derül ki az a meghökkentő tény, hogy az épület vasból készült, viszont egyetlen csavart sem használtak fel a szerkezet kialakításakor. Lengyel és olasz fémipari munkások számára készített épület amolyan tesztpéldány is missziós területeken felhúzandó hasonló templomokhoz. Az már kevésbé meglepő, hogy az 1930-as felépítés óta az idő vasfoga rendesen kikezdte a vastemplomot, az új évezred elején alapos korrózióvédő felújítást hajtottak végre rajta.

5a.jpg

5b.jpg

Templomhajót talán látott már a világ (mármint olyan hajót, ahol szentmisét mutatnak be), de ez ebben az úszó kápolnában nagyjából minden nap megtörténik. Az igazi pláne az az "épületben", hogy a belső tár alapján nehéz lenne elhinni, hogy 1936 óta a Szajnán úszó liturgikus tér nem szilárd alapzatra épült.

2a_1.jpg

2b.jpg

A következő épület szintén a felhasznált anyag miatt – is – egyedülálló. A budai Farkasréten láthatunk olyan katolikus templomot, amiről nem nehéz kitalálni, hogy főként betonból rakták össze. Az 1923-ban épült Reims-i rokon esetében azt hihetnénk, szép simára vakolták a homlokzatot. Pedig az ott mind beton.

3a.jpg

3b.jpg

Az 1894-1906 között kivitelezett, egy 25 méter magas sziklára épült kápolna esetében szintén nem látszik a legegyedibb vonás, sokadikra sem. Itt ugyanis az a szinte hihetetlen részlet, hogy azért tartott annyi évig az egyébként nem túl nagy, ám kétségkívül igazi mesteri rátermettséget igényló épület kivitelezése, mert egyetlen személy, egy pap építette. Megérdemli, hogy megemlítsük a nevét: Jules Pascaly hagyta az utókorra.

4b.jpg

4a.jpg

(Forrás és fotók: aleteia.org)

süti beállítások módosítása