Asztmás magyar ügyvéd a világ tetején
SZEMlélek 2018. június 11.

Asztmás magyar ügyvéd a világ tetején

Nem profi, még csak nem is az a kifejezetten hegymászó alkat a civilben ügyvédként dolgozó Neszmélyi Emil. Mégis, asztmásan is meghódította a Mount Everestet.

2016-ban jutott fel első magyarként a világ tetejére az északi oldal felől, amelyet sokkal nehezebbnek és technikásabbnak tartanak a népszerű délinél.

emil-a-hegyen-minden-elhatarozas-kerdese-hrirnytu.jpg

- Egy embert próbáló feladatot szerettem volna teljesíteni, a legerősebb motivációm pedig az volt, hogy magyar állampolgár még nem mászta meg ebből az irányból a hegyet. Hárman már életüket veszítették itt, és sokan nem hittek benne, hogy honfitárs valaha megmászhatja az Everestet északról, most végre ez is teljesült. Számomra viszont ez csak akkor ér valamit, ha mások, például a súlyos asztmások vagy akik nem hisznek eléggé magukban, erőt tudnak meríteni a mostani mászásból - mondja az egykori kosárlabdázó, akinek ez volt az első (!) nyolcezer méter feletti mászása!

A Magyar Nemzetnek adott interjúból kiderülnek az északi oldal sajátosságai, az is, hogy mit főznek a serpák, de olyan izgalmas részletek is kiderülnek, hogy mit lehetett tenni, amikor 8000 méter felett asztmatikus tünetek jöttek elő Neszmélyin.

A csúcson töltött csodás 17 perc után indult az ereszkedés, ám ekkor kezdődtek a gondok...

A teljes interjú az mno.hu oldalán olvasható.

süti beállítások módosítása