Egy nemzetközi szinten ismert regényíró egy Szeben megyei faluban él szerény, visszahúzódó életet: Eginald Schlattner evangélikus lelkész gyülekezete elfogyott, ő mégis úgy tesz, mintha létezne a nyáj.
Az utolsó szász. Legalábbis az utolsó erdélyi szász lelkipásztor, akinek nincs német állampolgársága. Istentagadásnak érezné.
– A testvérem javasolta, hogy igényeljem a német állampolgárságot, mert akkor jogosulttá válnék az ottani egészségügyi ellátásra. Nem vettem tettem, nem kötöttem kompromisszumot. A kettős állampolgárság számomra Isten egyfajta megtagadását jelentené. Ha Ő vigyáz rám, akkor teszi azt itt is, ha úgy alakul, a romániai kórházban is. Így hitelesebb vagyok – jelenti ki meggyőződéssel.
Az egykor virágzó szász gyülekezet egyik napról a másikra vált semmivé. A veresmarti szászok exodusára a rendszerváltást követően került sor. Húsvétkor még tele volt a templom, karácsonykor már alig akadt, aki eljöjjön az istentiszteletre, olvasható a maszol.ro oldalán a veresmarti lelkésszel készült interjúban.