Megalakulásának 40. évfordulóját ünnepelte idén tavasszal az újvidéki Agapé Kiadó. A történelmi távlatú misszió kapcsán beszélgettünk a kezdeményezés igazgatójával.

 

– Hogyan fogalmazza meg egy gyakorló katolikus újságíró a keresztény média ismérveit, és mit jelent ez lebontva az egyénre, a katolikus újságíróra?
– Azt hiszem, ez a válasz egyénileg fogalmazódik meg, habár a közös kiindulópont adott: a keresztény értékek hirdetése. Nálam a kérdésben rejlő két témakör egybefonódik. A keresztény média ismérveit maga a keresztény újságíró adja meg. Az én olvasatomban lényegében eleget tesz a keresztény küldetés hármas mozzanatának: odahallgat, megszívlel, tanúságot tesz. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy fel kell fedeznem legelőször is az idők jeleit, egészen konkrétan: mi az, ami a ma emberét foglalkoztatja.

Néha attól tartok, hogy mi mondjuk a magunkét – sokszor a betanult hitigazságokat, a megrögződött szokásokat – , ezenközben az emberek semmit sem értenek, mert nem ezek a dolgok érdeklik őket, még kevésbé a vallási formulák pontos idézése. Nem mindenki érti a végkövetkeztetést, sokaknak meg kell mutatni az utat. Úgy is mondhatnám: előbb fel kell tárni az út szépségét, és nem csak a célt lebegtetni az orra előtt. Számomra ebben rejlik a keresztény média-ember lényege.

Meggyőződésem szerint a keresztény újságírónak pontosan ez a feladata: a médiumok adta lehetőségekkel – szó, kép, zene, technika – emberközelbe kell hoznia az isteni dolgokat. A keresztény újságíró ezt csak úgy teheti meg, ha maga is olyan kereső ember, aki nyitott értelemmel és készséges szívvel közelíti meg a dolgokat. A keresztény újságíró szerintem nem lehet olyan személy, aki nem elmélkedik és imádkozik rendszeresen, s aki nem gyakorolja hitét. Hiszen ő nem valaminek -– mondjuk, egy szakmának – szenteli magát, hanem Valakinek. A "Valakivel" pedig egészen másképpen állnak a dolgok, mint a "valamivel". A „Valakivel” mindig élő és dinamikus helyzetbe kerülünk, a fordulatok egymást követik.

– Véleménye szerint mi a keresztény újságírás társadalmi szerepe?
– Egy társadalomban minden szerep sokrétű, de mindig van legalább egy alapvető vezérelv. Ha egy mondatban kellene megfogalmaznom a keresztény újságírás szerepét, akkor azt mondanám, hogy a társadalom lelkiismerete kell, hogy legyen. Minduntalan tükröt kell tartania a társadalom elé, hogy belenézve mindig lássa: az-e, aminek lennie kell, szem előtt tartja-e például a közjót, vagy az emberi jogokat. Őszintéknek is kell azonban lennünk: vajon képesek vagyunk-e ilyen feladatra? A keresztény újságíró abban is különbözik a többitől, hogy ő még Isten előtt is felelős tevékenységéért.

– Ön, mint katolikus újságíró, hogyan tud eleget tenni evangelizációs feladatának?
– Számomra elsősorban a médiumok az evangelizáció eszközei, habár bőven van alkalmam személyekre és csoportokra szabott igehirdetésre és beszélgetésekre a hitről. Törekszem a nyitottságra és toleranciára, ebből kifolyólag úgy érzem, nincs gondom semmilyen beszélgető-, vagy vitapartnerrel. Az a mély meggyőződésem, hogy nem szabad senkit sem letarolni semmilyen örök igazság nevében. Hogy egy képpel éljek: vissza kell menni az út elejére, oda, ahol ő van, s lépésről-lépésre haladni előre. Vele együtt. Ez nagyon fontos. A szószéket veregető "evangelizátorból", azt hiszem, nem kér senki.

A dörgedelmes prédikátornak hátat fordítanak. Akkora zajt csap maga körül, hogy észre sem veszi a távozók cipők kopogását.

– Az Agapé Kiadó történetében akadt olyan esztendő, amikor magyar nyelvterületen a legtöbb könyvet és a legnagyobb példányszámmal publikáltak. Fennállásának négy évtizede alatt több mint 800 művet adtak ki magyar és horvát nyelven. Milyen kiadványokat jelentetnek meg?
– Kínálatunk elég széles skálán mozog, a katolikus gyermek- és ifjúsági könyvektől a vallási szépirodalmon és a ferences lelkiségű könyveken át a vallási történelmi és teológiai kiadványokig sok mindent felölelnek. Igyekszünk nem átlépni a vallási élettel kapcsolatos témakörök keretét. Ezen belül és a Biblia-magyarázatoktól a keresztény szellemű családi neveléssel foglalkozó kiadványokig terjed a mozgásterünk.

– Kiket szeretnének és kiket sikerült eddig elérniük?
– Azt hiszem, nyugodtan mondhatom, hogy a legkisebbektől a legidősebbekig mindenkihez szólnak kiadványaink. Nagy hangsúlyt fektettünk a "vallási középrétegre", de ma már a sokkal igényesebbek is találnak maguknak olvasnivalót. Úgy szoktam mondani, hogy rendszerint a pozitív nullán vagyunk. Nem működünk veszteségesen, de tőkét sem tudunk felhalmozni komolyabb befektetésekhez. A piacgazdaság a minőség javításának irányába terel, tehát korrekciót diktál az irányvételben.

– Miben látja a megoldást?
– Az Egyház berkein belül is nagyobb hangsúlyt és elismerést kellene kapnia a sajtónak. Az a benyomásom, hogy elterjedt az a vélemény, miszerint a sajtó "valakinek/valakiknek magánügye", akik aztán tevékenységüknek köszönhetően "aranytojásokon ülnek". A valóság viszont élet-halál harc a fennmaradásért.

Beszélgetőtárs: Szabó Katalin