Terítsük meg naponta az irgalom asztalát! – Lélekemelő #6
SZEMlélek 2018. május 06.

Terítsük meg naponta az irgalom asztalát! – Lélekemelő #6

Varga László ezúttal az idealizált régmúlt öncélú restaurálgatása helyett a visszavonhatatlan szeretet szinte hihetetlen megingathatatlanságának felismerésére hív.

laciatya.jpg

április 30.
A szentek életét szívesen idealizáljuk és csodáljuk, mert akkor már nem annyira zavaróak, és így felmenthetjük magunkat az alól, hogy a példájuk nyomán mi is kövessük Krisztust!

május 1.
Amikor figyelmes szeretettel hallgatod a másikat, akkor érkeztél meg hozzá, s ha egy szót sem szólsz, akkor is úgy éli meg, hogy egészen jót beszélgettetek!

május 2.
Addig tartjuk magunkat bizonytalanságban, amíg el nem hisszük, hogy az Atya mindennél hatalmasabb és az ő kezéből senki el nem ragadhat bennünket!

május 3.
Jézus egyszerre valóságos Isten és valóságos ember. Ebből következően, akkor válaszolunk az evangéliumhoz hűen az idők jeleire, ha tettekre váltott hitünk középpontjában az az ember áll, akit Isten szeret!

május 4.
Egyházunkban az idealizált múltra való emlékezés, régi dicsőségünk restaurálgatása nem vezet sehova, ha itt és most nem akarunk megtérni!

május 5.
Jézus Krisztus azért jött, hogy felébressze a hitet Isten irántunk való szeretetében! Ez a szeretet állandó, visszavonhatatlan, feltétel nélküli, amelyet sem a személyes, sem a strukturális bűneink nem tudnak megingatni! Hihetetlen?

május 6.
Az Isten szeretet! Az Egyház ma sok gyermekét és sokak rokonszenvét elveszíti, mert nem mutatjuk meg ezt a szeretetet és nem terítjük meg naponta az irgalom asztalát!

süti beállítások módosítása