A sport nemcsak fejleszti, olykor le is leplezi a jellemet
SZEMlélek 2018. március 27.

A sport nemcsak fejleszti, olykor le is leplezi a jellemet

Habár van szövetség, bajnokság és válogatott is, Magyarországon a krikett nem túl ismert sport. De a most következő történetben nem is maga a sportág az igazán fontos.

krikett.jpg

Történt, hogy a Dél-Afrika - Ausztrália krikett mérkőzésen az egyik ausztrál játékos elővett a zsebéből egy sárga ragasztószalagot, bedörzsölte vele az ujjait, majd a nadrágjába rejtette, mielőtt megszokott mozdulattal a tenyerébe véve megdörzsölte volna a labdát. Mindezt a kamerák kereszttüzében. Ráadásul – mint kiderült – nem egyéni akció volt, többen is tudtak az előre kitervelt csalásról. Óriási botrány tört ki, napok óta ez az egyik vezető téma a brit közösség országaiban. A krikettben ugyanis rendkívüli jelentősége van annak, hogy a labdát eldobó játékos milyen gyorsan és legfőképp milyen csavarral tudja eldobni a labdát. Egy jó dobás nyomán ugyanis az ellenfél ütőjátékosa nem tudja elütni a labdát. Ezért a labda manipulálása az egyik legsúlyosabb sportszerűtlenség ebben a sportágban. Még körömmel sem szabad kapirgálni a labda felületét. A játékvezetőknek pedig joga van bármikor ellenőrizni, szükség szerint kicserélni a labdákat.

Az Ausztrál Krikett Szövetség azonnal eltiltotta az érintett játékosokat, köztük a csapatkapitányt is. De ez a legkevesebb. Az eset annyira súlyos, hogy még az ausztrál miniszterelnök, Malcolm Turnbull is megszólalt. – Az eset sokkolt és keserű csalódással tölt el. A játékosaink példaképek, a krikett pedig a fair-play szinonimája. Hogyan keveredhetett egy ilyen csalásba a csapatunk? Beszéltem a szövetség elnökével, nagyon világosan, nagyon egyértelműen kifejeztem a csalódottságomat és az aggodalmamat. Azt kell mondjam, hogy az egész nemzet számára sokkoló, hogy azok a sportolók, akik a nemzeti színeket magasabb szinten képviselik, mint akár a politikusok, és akikre a lehető legnagyobb megbecsüléssel néz fel mindenki, ilyen ügybe keverednek – fogalmazott a kormányfő.

A 21. században rohamosan változik a világ. Régi értékek tűnnek el és újak alakulnak ki. A brit közösség egyik tradicionális értéke, alapköve a fair play. A krikett jó példája a tradíciók és a tradicionális értékek őrzésének. A felháborodás mértéke reményt ad arra, hogy ezek az értékek megmaradjanak. Nem lehet a világban olyan nagy a verseny, hogy feladjuk a becsületünket.

gtg.jpgCsupán egy krikett meccs volt, de a reakció minden ausztrál gyerek számára jó iskola arra, hogy mit jelent becsületes ausztrálnak lenni és milyen felelősség egy közösség képviselete. Ez az, ami mindenkinek, így nekünk is példaértékű.

Gundel Takács Gábor

(Nyitókép forrása: illawarramercury.com.au)

 

adomanybanner_600.jpg

süti beállítások módosítása