Tehén a kereszten? Ez felháborító!
Gégény István 2017. december 01.

Tehén a kereszten? Ez felháborító!

Botrányos belga installáció képe járja körbe a világot – az elkövetőnek nyilvánvalóan épp a botrányokozás volt a célja. Mit kezdjünk a jelenséggel?

belga2.jpg

Aki mindenképp látni szeretné az említett képet, ide kattintva megtekintheti. A SZEMléleken nem fogjuk közzétenni, ugyanis nem kívánjuk közvetlenül népszerűsíteni a "művész" alkotását. Ám miután ezt egyre többen, még magyar papok is megteszik, rámutatunk arra, amit kevesen vesznek észre a koncepció kapcsán. Pedig felháborodást előidézni vágyó üzenetekből, installációkból idehaza sem szenvedünk hiányt, s ebben az esetben sem feltétlenül a közvetlen üzenet ad okot az igazi megdöbbenésre.

Aki tiltakozni szeretne a Kuttekoven településen álló épületben látható provokáció ellen, ide kattintva írhatja alá a vonatkozó, angol nylevű petíciót. Ugyanott azonban részletes információ is olvasható arról, hogy mit keres ez a szobor ott, ahol.

Nem részleteznénk, hogy milyen "anyagból" készült az installáció, ám a koncepció egyfajta tiltakozás kívánna lenni az ipari körülmények között zajló állattenyésztés és a szemétbe dobott ételek tömeges mennyisége ellen. Hogy miként adhatott erre bármilyen egyházi vezető engedélyt, adott-e egyáltalán, nehéz megérteni.

belga1.jpg

Csupán látszólagos mellékszál viszont, hogy azért esett épp erre az épületre a választás, mert az alkotó fel kívánta hívni a figyelmet a Flandriában "számolatlan mennyiségben" üresen álló vallási épületekre, a jelenség hátterében a kiállításért felelő Tom Herck szerint a "bántóan unalmas" misék állnának.

És itt érkeztünk el odáig, hogy miért nem neveztük eddig templomnak az érintett épületet. Azért, mert katolikus értelemben nem tűnik annak – noha a híradások szerint valaha felszentelték. Nem egyszerűen a padok hiánya, a gondozatlanság különféle jeleit magukon viselő falak utalnak rá, hogy egy elhagyatott épületről van szó, hanem az is, hogy amennyire kivehető a kép alapján, nem őriznek ott Oltáriszentséget. Se tabernákulum, se örökmécses...

belga3.jpg

Az épület tehát önmagában is elgondolkodtató, tükörbe nézésre hívó, kérdéseket felvető szimbólum, amit nem könnyű észrevenni a közepén álló botrányos, felháborító szobor miatt. De nem is lehetetlen. Miközben aláírjuk a petíciót, érdemes, mert egyre szükségesebbnek tűnik bátran szembenézni az elszomorító összképpel.

(A cikket az érintett épület részleteivel illusztráltuk.)

süti beállítások módosítása