Hamarosan 3 évesek leszünk, immár 300 ezernél is többen olvassák írásainkat. Úgy érezzük, ideje van a változásnak, amely változatlan alapokra épül.
A köszönet hangján szólunk hozzád, kedves Olvasónk! Hálásak vagyunk, mert az élet azt igazolja általad és társaid által, hogy nagy szükség van arra a hangra, amelyet a SZEMlélek képvisel a hazai médiakínálatban.
Bár nem a látogatottság növelése a fő célunk, odafigyelünk a mutatókra. Míg tavaly tavasszal 10-20 ezer közötti létszámban olvastak bennünket a blog egyedi látogatói, 2016 végére 100 ezer körülire nőtt ez az érték, ami meglepett, egyben meg is erősített bennünket szolgálatunkban. Március óta ráadásul többször átléptük a havi 200 ezres szintet, a nyár végére pedig újabb lélektani határt elhagyva 300 ezer egyedi olvasó fölé emelkedett a látogatottság.
Ez a megtisztelő érdeklődés feladatokkal is jár, amelyeknek igyekszünk megfelelni. Szerkesztőségünk néhány napja összegezte a tapasztalatokat és lehetőségeket, amelyek mentén néhány változás következik a SZEMlélek működésében, amelyekhez kérjük és köszönettel fogadjuk támogatásodat!
1. Új köntösbe öltözünk
Folyamatosan fáradozunk azért, hogy a tartalom mellett a formát is érdekessé, praktikussá tegyük. Egy korábbi arculatváltásunk már megújulást hozott e téren, de úgy látjuk, ideje ismét friss ruhát adni a SZEMlélekre. A tervek már készen vannak, remélhetőleg néhány napon belül megismerhetik olvasóink az újragondolt, képekben és üzenetekben gazdagabb megjelenést.
2. A párbeszédek minőségét segítjük elő
Az elmúlt hónapokban egyre nagyobb kihívást jelentett számunkra, hogy megfelelő lehetőséget teremtsünk a témákhoz való hozzászólásra, a felvetett gondolatok kiegészítésére, akár vita kialakulására. Örömmel tapasztaltuk a fokozódó aktivitást, ám jelenleg nincs kapacitásunk rá, hogy a felénk áradó véleménytengert az eddigi rendszerben kezelni tudjuk. Kezelni ugyanis szükséges - az előmoderációt is azért vezettük be, mert szomorúan beláttuk, hogy néhányan nem képesek emberi hangon, sértegetés nélkül kifejezni a véleményüket. Ráadásul 3 helyen is hozzá lehetett mostanáig szólni a cikkekhez, ami párhuzamosságot, egyazon hozzászólás többszöri bemásolását eredményezte egyes kommentelők részéről.
2017. szeptember 1-től az előbb említett kihívásokra válaszként egységesítjük a hozzászólási lehetőséget, amelyre a továbbiakban a SZEMlélek Facebook oldalán biztosítunk teret. Névvel, valós identitással várjuk a továbbiakban bárki reakcióit, észrevételeit. Bízunk benne, hogy ez a változás mind a beszélgetések minőségét növeli majd, továbbá egy nehéz terhet levesz a szerkesztők válláról.
3. Közösséget építünk – a közösség építi a SZEMléleket
Sokan érdeklődtek, sőt, vannak, akik határozottan tudni vélik, miből tartjuk fenn a SZEMléleket. Néhányan valóban tudják, hiszen soha nem titkoltuk, hogy sem politikai jellegű, sem gazdasági, sem másmilyen szervezet nem áll mögöttünk. Számos munkatársunk önkéntesen áldozza idejét, energiáját a SZEMlélek céljaiért, az egyébként adódó költségeket pedig szinte teljes egészében a főszerkesztő - és családja - viselte. Ez a helyzet a jelenlegi kimagasló érdeklődés és annak velejárói miatt a jövőben gyakorlatilag fenntarthatatlan.
Úgy gondoljuk, ha tényleg ekkora igény mutatkozik a SZEMlélek tevékenysége iránt, bizonnyal megértik olvasóink, ha meghívjuk őket, hogy segítsék elő a fenntartást, járuljanak hozzá a további működéshez. Független, kritikát is megfogalmazó médiumként tapasztalatunk szerint nem számíthatunk egyébként reálisnak tűnő forrásokra, ám ez a SZEMlélek saját hangjának megőrzését is elősegíti. Arra kérjük olvasóinkat, ha szeretnék, hogy továbbra is, akár újabb lehetőségekkel szolgáljuk a közös gondolkodást, anyagi adományokkal segítsék, hogy fennmaradhasson a SZEMlélek. Ha néhány ember dobna csupán ebbe a virtuális kalapba, nagyon megterhelő összegekről lenne szó. Ezzel szemben inkább azt látjuk célszerűnek, ha minél többen adnának egy pár ezer forintos összeget, akár rendszeresen, a sok kicsi sokra megy elv alapján így mindenkire csak nagyon kicsi rész jutna a közös vállalásból. A támogatási lehetőség részleteit hamarosan közzétesszük honlapunkon.
Köszönjük, hogy figyelsz ránk, hogy segítesz megújulni, még jobban szolgálni céljaink elérését!
Üdvözlettel:
a SZEMlélek szerkesztőcsapata