Heidl György: A kötelező papi cölibátus közösség nélkül gyötrelem
SZEMlélek 2017. augusztus 22.

Heidl György: A kötelező papi cölibátus közösség nélkül gyötrelem

A Pécsi Egyházmegye tudományos, kulturális és kommunikációs igazgatója is hozzászólt a nőtlenség témájához.

heidl_1.jpg

Az eszmetörténész tavaly nyilatkozott a SZEMléleknek, majd a CEU ellen tervezett törvény kapcsán adott hangot tiltakozásának. Ezúttal a SZEMlélek által is kiterjedő párbeszédbe kapcsolódott be. Teljes írása ide kattintva olvasható, ebből idézünk néhány részletet.

A papság talán a legszebb hivatás. A pap egész életének és minden tevékenységének lényege, hogy közvetlenül szolgálja az eucharisztiában jelenlévő Krisztust és általa az egyház közösségét. A felszentelt pap a legjobb részt választotta, amit nem vehetnek el tőle, és ha hivatását igazán megéli, akkor szert tehet a lehető legnagyobb benső szabadságra.

Immár kritikus méreteket öltött a paphiány, s ez az egyházi életet, az evangélium hirdetését és közvetve az egészséges spiritualitás nélkül igazán működni nem képes társadalom jólétét veszélyezteti.

Nagy nehézséget jelent, hogy mostanra a papi hivatás gyakorlásához szorosan hozzánőttek a papságtól igencsak távol eső feladatkörök, amire az érintettek nem kapnak sem szakmai, sem lelki felkészítést, és ezért sikertelennek érzik önmagukat és eredménytelennek a munkájukat. Fölöslegesnek tűnő feladatok terheit hordozzák, miközben nem merik vagy nem tudják leadni azokat hozzáértő laikusoknak, akiknek ezért tisztes bért kellene fizetni.

Közvetett tapasztalataim szerint a papképzés mindmáig erőteljesen klerikális és feudális szemléletű, és azt látjuk, hogy a szemináriumban könnyen kialakulhat a növendékekben egyfajta hamis felsőbbrendűség-tudat, ami nem könnyíti meg majd a “terepen” sem a saját, sem a közvetlen környezetük, a “híveik” életét. Elgondolkoztató, hogy ma a „tradicionalista vonal” – (ezen itt a rendkívüli rítushoz való görcsös ragaszkodást és a Trienti Zsinat egyházképéhez való visszatérés szándékát értem) – a fiatal papok között a leginkább népszerű, amit a magam részéről tünetnek tartok. A hátterében nagyfokú bizonytalanság rejlik, a kiválasztottságtudat és elitizmus menekülés, és végső soron a valódi, őszinte személyes kapcsolatok hiányából fakad.

A szüzesség és az önmegtartóztató élet nagyszerű állapot, Krisztus ennek egészen új, eszkatológiai jelentést és jelentőséget adott. Azt azonban nem tanította, hogy a papnak cölibátusban kell élnie, vagy, hogy pusztán a cölibátus mint életállapot magasabbrendű lenne a házasságnál. Ez Mt 19,12-ből sem következik. A kötelező papi cölibátus a jelen formájában történetileg kialakult intézmény, és szerintem ma már az egyik jelentős akadálya annak, hogy többen válasszák a papi hivatást. A kötelező papi cölibátus közösség nélkül gyötrelem.

A mi gondolkodásunkban a papság szentsége és a házasság szentsége erősen elkülönül egymástól, holott a kettő a lehető legszorosabban összekapcsolódik akkor is, ha a papság feltételeként előírjuk a cölibátust, akkor is, ha nem.

(Forrás: talita.hu)

süti beállítások módosítása