Terroristának nevezi a pápát a török kormánypárti lap
SZEMlélek 2017. június 18.

Terroristának nevezi a pápát a török kormánypárti lap

Az amerikai elnök is szerepel a Yeni Söz című napilap címlapján közzétett "körözési listán".

torok1.jpg

Sajátos "nemzetközi elfogatási felhívást" tett közzé a török újság, a "terroristák" között pedig Donald Trump és számos amerikai hivatalnok, valamint az Erdogan elnök fő ellenségének kikiáltott Fethullah Gülen mellett Ferenc pápa is helyet kapott – fotóval együtt, nehogy kétsége legyen bárkinek, kiről van szó.

A turkishminute.com című portál szerint az bosszanthatta fel a török kormányt fejét, hogy Amerikában nyomozás zajlik Erdogan biztonsági személyzete ellen, akik a Fehér Ház előtt demonstráló kurdokat rugdostak meg.

Hogy ennek mi köze a katolikus egyházfőhöz, nem világos.

torok2.jpg

Törökország már korábban is ellenségei listáján, konkrétan a sátán oldalán (evil front) említette a pápát, amiért az örményekkel kapcsolatban a "népirtás" kifejezést használta.

süti beállítások módosítása