Egy fővárosi sörözőben kávézásnak indult vízivás közben olyasmi történt, ami majdnem kiment a divatból. Pedig, lám, micsoda szükség lenne rá!

Lámpavas, savazás, kötelezés, családtagok fenyegetése, sárdobálás, uszítás, állatként kezelés, pápagyalázás – hogy csak néhány címszót említsünk abból a dialógusból, amely a Társaság a Szabadságjogokért felvetésére jött létre, noha a kezdeményezést válaszüzenetében már Bayer Zsolt újságíró vette át.

Nyilván mindenki a maga szemüvegén, a maga nézőpontjából értelmezi, mi zajlott ott, esetleg kinek volt igaza, de ez – a tartalom – minden töménysége és fájdalmas témafelvetései ellenére szinte mellékes a formához képest.

Merthogy a fél ország élőben követhette, talán követte is, ahogy egymással egyet nem értő személyek ÉLŐBEN beszélgetnek. Értjük, ugye? Ez az igazi párbeszéd 1.0! Nem üzengetünk (pláne arctalanul) a világhálón, a médián keresztül, hanem meghallgatjuk egymást, reagálunk, vitázunk, érvelünk, akár vissza is utasítunk.

Önkorrekció képessége, viselkedjünk méltóan, mindenféle erőszak elítélése – ilyen nemes gondolatok hangzottak el a megszólalók részéről. Hogy ezek csak részben megvalósulnak-e? Bárcsak, bárcsak. Ahogy többen megfogalmazták a vitapartnerek közül: a szavak után a tettek következnek. Szívesen látnánk, de ebben a vonatkozásban, nem a verbális erőszak tettlegességgé fajulását illetően.

Persze, ha mindenki betartaná az emberi párbeszéd minimális kritériumait, s lennének létező terei a párbeszédnek, vitának, talán ez a sörözőskávézósvízivás (néhányan tényleg kávéztak) sem jött volna létre. Avagy nem lenne ekkora hírértéke. De ha már létrejött, ismerjük fel a benne rejlő értékeket, s tanuljunk belőle!

Gégény István