A drogos, a fotós, meg a többiek – közös ház az életünk
Gégény István 2017. május 08.

A drogos, a fotós, meg a többiek – közös ház az életünk

Különleges fotókiállítás látható a Pannonhalmi Főapátságban, amelyet a képeken szereplőkkel együtt tekintettünk meg. Kisfilmünkben megszólal az Index fotósa és egy exdrogos fiatalember is.

kozoshaz0.jpg

Amikor házról beszélünk, ritkán jut eszünk egy vonat, a világháló, netán az egész bolygó – erre a gondolatkísérletre hívja látogatóit a magyar bencések lelki centruma, amely "Közös ház" elnevezéssel tematikus évet szervez 2017-ben. Ennek egyik eszköze a hét közös életteret bemutató fotókiállítás, amely azt szemlélteti, hogy valamiként mindannyian összetartozunk.

kozoshaz2.jpg

Igen, az együtt vonatozók is közösséget formálnak, a drogrehabilitációs intézmény sorstársai nemkülönben, hazánk legnagyobb panelegyüttese pedig akár önálló településként is értelmezhető.

kozoshaz1.jpg

Az atomizálódó, individuumra fókuszáló új évezredben igazi felfrissülés egy négygenerációs család együttélését szemlélni, az pedig hab a tortán, hogy ez éppenséggel az egyik fotós saját élettere (így saját maga is szerepel az albumban). Aki éppenséggel az egyik leglátogatottabb hazai hírportál munkatársa.

Hogy horgászok Facebook-csoportja mit keres egy ilyen válogatásban, a súlyemelés miként válhat közösségi sporttá, kiderül az "Egy közös ház" című kiállításon, amely novemberig ingyenesen megtekinthető Pannonhalmán.

süti beállítások módosítása