Vaclav Maly, Prága segédpüspöke azzal vádolja országa kormányát, hogy a Kínával való gazdasági kapcsolatokat az emberjogi kérdések elé helyezi, miután több mint fél éve húzódik annak a 60 kínai kereszténynek az ügye, akik Csehországba menekültek az országukban dúló keresztényüldözések ellen.
A püspök a cseh kormányhoz fordult annak a több tucatnyi kínai üldözött katolikusnak és protestánsnak az ügyében, akik tavaly március óta várják kérelmük elbírálását. A cseh jogrend szerint a menedékkérelmeket 90 napon belül kell elbírálni, amit további 6 hónappal lehet meghosszabbítani. Jogvédők szerint csak időhúzás a Belügyminisztérium tétlensége, miközben a kínai keresztények rettegnek, tartanak minden nyilvánosságtól és hozzátartozóik üldöztetésétől tartanak.
Nincs köztük terrorista, erősíti meg Maly, aki maga is tudja, mit jelent üldözöttnek lenni: a csehszlovák kommunista rezsim idején börtönbe vetették és megkínozták.
Ők egyszerűen egy biztonságos menedéket keresnek az üldöztetések elől, mondja segédpüspök, aki reméli, hogy befogadásukkal a Cseh Köztársaság nemzetközi sajtóban szerzett rossz hírneve is javul.
Ám a menedékkérők befogadásával a kínai kommunista vezetés haragját is kivívja az ország, figyelmeztet egy cseh hírügynökség. Ezzel több befektetési és kereskedelmi kapcsolatot tennének kockára. Múlt évben a híres prágai labdarúgóklubbot, az SK Slaviát vásárolták meg kínai befektetők. De a Skoda autógyárban, valamint a Lobkowicz sörgyárban is komoly kínai részesedés van.
A cseh püspöki konferencia szóvivője, Frantisek Jemelka szerint a kezdeményezés Maly sajátja, más egyházi vezetőket nem érint.