– Aranykorba lépett a magyar film – ezt nem olyan régen Novák Emil, a Magyar Filmakadémia elnöke mondta az elmúlt hónapok jelentős szakmai eredményeire, elismeréseire utalva.

Tele volt a média a Saul fia, a Szerdai gyerek, a Liza, a rókatündér, a Mindenki vagy épp a Testről és lélekről sikereivel. A sor még folytatható lenne, de most, április elején már az a fő kérdés: a Brazilok folytatják-e a megkezdett sort, van-e újabb igényes, tartalmas közönségfilmünk? A jó hír az, hogy van! Irány a mozi!

M. Kiss Csaba ötlete vezetett odáig, hogy április 6-án végre a filmvásznon üdvözölhetjük a Brazilokat. A pályáját újságíróként kezdő, majd a televíziózás világában elhelyezkedő rendező egyik nap Sirokon forgatott, ahol felfigyelt néhány cigány srácra, akik barlangokban laktak és brazilok néven elindultak a helyi bajnokságban. – Nekem ez azért tetszett meg, – magyarázza M. Kiss Csaba társrendező – mert korábban úgy tapasztaltam, hogy sok cigány ember hajlamos arra, hogy mástól várja a segítséget. Hajlamosak a sült galambra várni. Ezek a srácok pedig kiálltak magukért. Tettek azért, hogy a környezetük szemében elfogadottak legyenek és ez láthatóan a közösségük önbecsülésének is jót tett. Na, ezt a történetet elraktároztam magamban. De nem volt időm foglalkozni vele, nem tudtam megírni a film alapját adó sztorit. Aztán nem sokkal később elveszítettem az állásomat és ennek az lett a pozitív hozadéka, hogy hirtelen rengeteg időm lett. Nekiláthattam a filmnek.

A kezdődő gyártási folyamathoz forgatókönyvíróként csatlakozott Muhi Klára, - aki hozta magával Emir Kusturica filmjeinek világát és szeretetét, – majd Huszár Péter, akit nem kell bemutatni a népszerű Argo-filmek szerelmeseinek. A stáb hamarosan kiegészült a komoly rendezői múlttal rendelkező Rohonyi Gáborral, aki elmondása szerint végig a realitás, a valóság felé húzta a Brazilok cselekményét. M. Kiss Csaba ezzel szemben a mesei irányt képviselte. Kettősük végül nemcsak, hogy jól megfért egymás mellett, de a végeredményt tekintve azt mondhatjuk, többször is dolgozhatnának együtt. A Brazilok ugyanis egy nagyszívű vígjáték, tele aktuális társadalmi kérdésekkel.

A történet szerint a Cserhát lankáin fekvő Acsán a focibajnokság lázában ég mindenki, aki él és mozog: a csapatok készülnek, és természetesen a győzelemre hajtanak. Az esélyes a helyi önkormányzat tagjaiból álló társaság, élükön a polgármesterrel és helyettesével. De valami megzavarja a korábban tapasztalt harmóniát. Acsa legszegényebbjei, a helyi cigánytelepen csellengő kamaszok, élükön a dekázásban profi helyi pappal és a börtönből frissen szabadult, aranylábú rosszfiúval, életükben először szintén neveznek. És nyerni akarnak.

A film egyértelműen őket, a cigány fiatalokat tekinti hőseinek, de messze áll attól, hogy hibáikat elfedje, vagy romantikus nézőpontból közelítsen feléjük. Például a rendőri razziánál „hőseink” igen nagy sietséggel rejtik el a guberált fémeket, és amikor a szomszédos településekről szurkolók érkeznek a bajnokságra, az – egyébként szintén cigány – narrátor megjegyzi: „én is megijedtem ettől a sok cigánytól”.

Szerencsénkre végig megmarad a komikus elemek túlsúlya, sokkal inkább egy vígjátékot látunk, melyben előkerülnek drámai elemek is, semmint egy kortárs tragédiát humoros kikacsintásokkal. És ez nagyon jót tesz a Braziloknak. A színészek lubickolnak szerepeikben, láthatóan az egész stáb élvezte a munkát. Minden gyengébb poénra jut két kacagás, s emiatt még azt is megbocsátjuk, hogy a számtalan mellékszál kohéziója itt-ott megbicsaklik.

Picit kár a túlontúl meseszerű befejezésért, egy keserédes zárlat talán jobban illett volna a film végére, de a stáblista alatt olyan szívhez szóló dal csendül fel, – miközben szinte látjuk megérkezni szereplőinket a riói Krisztus-szobor ölelésébe – hogy az még a kérges szívű kritikusokat is meglágyítja.

Szívvel-lélekkel teli mozi lett a Brazilok, aminek a végén új értelmet nyer a filmhez készült dal szövege: „Istenem, adj egy repülőgépet, olyat, ami felemel a földről egy népet e szép honban.”

Gőbel Ágoston