Fontos könyv jelent meg egy sokakat érdeklő témában, amely papoknak is szól, de mindazok haszonnal forgathatják, akik tudni vélik a megfejtést a címbeli kérdésre.

A cölibátushoz mindenki ért. Ennek kétségkívül így kell lennie, ugyanis csak erre következtethetünk a csípőből csípősen vagy kibicként hozzászólók, a népi bölcstelenségektől dagadó véleményüket készséggel kinyilatkoztatók seregének legtöbbször ellentmondást nem tűrő, bizonyosságokat sejtető hangneméből, bukkanjon fel bárhol is e testestül-lelkestül római katolikus téma.

Márpedig sűrűn felbukkan, s ennek csak egyik, bár kiemelkedő oka az egyházi személyek által elkövetett szexuális gyermekbántalmazások napvilágra kerülésének bő évtizede. Ez érthető módon felerősítette a felszínesen már agyoncsócsált témával („a papok nem szexelhetnek”) kapcsolatban amúgy is rendre feltörő indulatokat. Az persze már jóval kisebb értékű hír e fronton, hogy szakemberek szerint a cölibátus és a zavart okozó egyszerűsítéssel „pedofília” gyűjtőnév alá söpört sokágú és borzalmas jelenség között nincs közvetlen ok-okozati összefüggés (az esetek nagy része ugyanis családon belüli visszaélés).

Kétségtelen, hogy az egyházat többszörösen felrázó – és tisztulását-gyógyulását e téren elindító – botránysorozat védekező és nagyon nehezen kezelhető helyzetbe keverte a klérus „érintetlen” tagjait is, mert a korábban rendszerint elhallgatással, elhelyezésekkel vagy félrenézéssel „kezelt” ügyek kiderülése mára sokakban általában a papsággal szemben keltett bizalmatlanságot. S emiatt ma már az átláthatóan, tiszteletre méltóan élő egyháziak részéről is jóval több körültekintést igényel, nehogy félreérthetően viselkedjenek.

E helyzet finoman szólva nem könnyíti meg a cölibátus értékének felmutatására, becsületének védelmére vállalkozó szerzők dolgát. Egy San Franciscó-i jezsuita szerzetest, a nagyon nem mellesleg klinikai gyakorlattal is rendelkező pszichológus Gerdenio Sonny Manuelt viszont épp napjaink erkölcsi-spirituális mélypontja késztette arra, hogy többirányú tapasztalata alapján újragondolja, mit jelenthet ma a „mennyek országáért vállalt nőtlenség”. Nem pusztán a teológiai elméletek vagy az egyházi előírások nemegyszer steril hangzású nyelvén, hanem a mindennapi élet kohójában.

Élő cölibátus címmel december végén magyarul is megjelent kötetében a szerző öt utat mutat be – Éljünk Isten és legmélyebb vágyaink közelében; Teremtsünk kapcsolatokat és támogató közösségeket; Kérjünk szeretetet, törődjünk másokkal, és törekedjünk az elkülönülésre is; Küzdjünk meg a stresszel, és ismerjük fel a destruktív magatartásmintákat; Ünnepeljük meg a szentet –, melyek a szexuális tisztaság e sajátos, csak a transzcendensre nyitottan értelmessé váló formájának megértéséhez, hiteles megéléséhez vezethetnek közelebb. Ez utóbbit segítik az egyes résztémákat záró önvizsgálati kérdések is.

Nem gépiesen ismételgetett „kincstári” mondatokat olvashatunk e kis könyvben. Manuel a pozitívumok elemzése mellett a problémákat, buktatókat sem kerüli meg. A korszerű, kiérlelt pszichológiai ismeretek és teológiai-spirituális felismerések egymást erősítve és kiegészítve a misztika mélyére nyílnak, a nyitott és elcsendesülni kész szív számára hihetően közelítve meg a cölibátus élhető valóságát és jelentésének rétegeit. Mindez számos pap megszenvedett, kiforrott tapasztalatainak, vallomásainak, történeteinek megosztásával válik még életközelibbé – megrendítően vagy felemelően.

A hiánypótló könyv magyar nyelvű megjelentetésére a magyar jezsuita rendtartomány vállalkozott. Hogy kincsre bukkantak, s komolyak a szándékaik, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy minden magyarországi papnak és papnövendéknek elküldték karácsonyra a mű egy-egy példányát. Segíteni szeretnék ezzel e kívülről és belülről egyaránt sok méltatlanságot elszenvedett és nemegyszer – csendben vagy zajosan – lejáratott életformának és igazságának hazai újrafelfedezését és elmélyítését.

Mindebből tévesen vonnánk le azt a következtetést, hogy a könyv kizárólag papoknak szól. Az egyház lelki értékeire, azok megbecsülésére, értőbb szemléletére vagy akár – de nem kizárólag – a megvédésükre érzékeny világi hívőknek szintén, ha nem is kötelező, de jó szívvel ajánlható olvasmány. Ebből a szempontból különösen érdekesek és jelentősek benne a pszichoszexuális egészségre és fejlődésre, a szexuális tisztaság másik terepének, azaz a házasságnak a cölebsz élettel való párhuzamaira, a szeretetteljes életre, illetve a papok és a hívek közötti baráti kapcsolatok távlataira vonatkozó gondolatok.

Manuel atya könyve annak is nagyon értékes példája, hogyan lehet kínos, kellemetlen vagy fájó témákról őszinte szembenézéssel, egyenesen, nem intimpistáskodva, de nagyon személyesen, a gyógyulás és megújulás lehetőségébe vetett bizalommal szólni. S ebből egy dolog bizonyosan kiviláglik: hogy aki így közelít összetett és nehéz mondanivalójához, az csakugyan hisz abban, amiről beszél.

Szigeti László