Szeretni úgy, hogy az már fáj!
SZEMlélek 2016. szeptember 05.

Szeretni úgy, hogy az már fáj!

1979. december 19-én Assisi Szent Ferenc békeimája zengte be a Nobel-díj átadóünnepségének termét. Az apró termetű, akkor 69 éves Teréz anya a megjelenteket közös imára hívta, melynek szavai akkor és ma is érvényesek.

A közel 40 éves felvételen a napokban szentté avatott Teréz anya megindultan beszél a szegényeinkről, akiknek nem szánalomra, hanem megértő szeretetre és tiszteletre van szükségük. Az apró termetű asszony hangja a több millió meggyilkolt gyermek kiáltásaként is szól, akiket anyjuk megölt, még mielőtt megszülethettek volna.

02motherteresa-span-videosixteenbyninejumbo1600.jpg

Nehéz köveket mozgat beszéde a csupa öltönyös, kosztümös hallgatóság közt, akiket arra bíztat, hogy ne fordítsanak hátat a szegényeknek, mert azzal Krisztusnak fordítanak hátat. A szerető szolgálat örömét vitte közéjük és a világba, ahogy azt Mária is tette és erre buzdít mindenkit.

192348985.jpg

„A szeretet otthon kezdődik.” Egyszerű szavak, mégis érdemes újra és újra meghallgatni, elidőzni rajta, hogy miként válhatunk mi is szentté a szeretet által, mert az „nem kevesek kiváltsága, hanem mindnyájunk egyszerű kötelessége”, mondta Teréz anya.

süti beállítások módosítása