Sokan felkapták a fejüket Kocsis Fülöp szerzetes főpásztor szokatlan mutatványa láttán. Közvetlen helyettesénél jártunk utána, hogy kerül egy vallási vezető ilyen terepjárgányra.
- 14. alkalommal rendeztük meg a Görögkatolikus Ifjúsági Zarándoklatot, amelyre 380 fiatal érkezett. A többségük katolikus, de vannak keresők is. Egy ilyen többnapos vándorlás lelki tükröt tart a zarándokok elé, egyben komoly fizikai kihívást is le kell győznie mindenkinek, hiszen idén például 125 kilométert tettünk meg, gyalogosan - tájékoztatta a SZEMlélek blogot Seszták István, a Hajdúdorogi Főegyházmegye főhelynöke, a zarándoklat egyik szervezője.
A résztvevők minden alkalommal Máriapócsra érkeznek, a kiindulás helye viszont folyton változik. Ezúttal Szikszótól vágtak neki a nagy túrának, s a néha kietlen terepeket érintő útvonalon egészségügyi stáb is kíséri a menetet, speciális felszereléssel, speciális közlekedési eszközökkel.
- Nyíregyházán áthaladva tartottuk a Görkapocs Fesztivált, s ennek részeként a mentőalakulat egyik quadjára ült fel Fülöp érsek. Eddig sem volt tőle idegen az ilyen nyitott hozzáállás, amellyel fel kívánja hívni a figyelmet az egyház jelenlétére, értékeire - fűzött indoklást Seszták István a népszerűvé vált fotóhoz. A főpásztor egyébként nem csupán az attrakció idejére csatlakozott a zarándokokhoz, több napig maga is velük gyalogolt, s nagy lelki élményt jelent számára is minden évben ez az esemény, fogalmazott helyettese.
Magukról a résztvevőkről a zarándoklat szervezője úgy nyilatkozott: még nem elsősorban a mély hit jellemzi őket, inkább az alapot keresik, amelyre később építhetnek. Sokféle élményt kínálnak számukra a pár nap során: ima, találkozás, ének, sport, tanuságtétel egyaránt szerepel a programok között. Idén mindezen elemek az irgalmas szamaritánus története köré csoportosultak, igazodva az Irgalmasság Évéhez.
Seszták István a zarándoklat kezdetén készült kép jobb szélén látható, fehér pólóban
A római katolikus és görögkatolikus elnevezések kapcsán Seszták István elmondta: a katolikus kifejezésben benne van minden, ami összeköti a két fogalmat. - A hittartalom, a tanítás ugyanaz, egyazon közös alapra építkezünk. Összeköt bennünket a pápához tartozás, a szentségek, különösképpen az Eucharisztia egysége. A különbséget a hitünk megélési módjában találhatjuk. Úgy is fogalmazhatnánk: a köntös az, amiben különbözünk. Ez főképp a liturgiában, a szertartásokban érhető tetten, amellyel viszont képesek vagyunk egymást gazdagítani. Az a legfontosabb, hogy a lényegben nincs eltérés köztünk a római katolikusokkal - erősítette meg a görögkatolikus lelkipásztor. Meggyőződése szerint az általuk szervezett zarándoklat feleslegessé teszi a sarkos megkülönböztetést, hiszen "mindannyian Isten felé zarándokolunk".