Leltél-e már ölet, vagy Ő lelt meg Téged?

Embernek mondunk mi aztán szinte mindent, aminek két lába van, öltözködik és gazdálkodik. Mégis, ha csak saját környezetünkben körülnézünk, hányan vonyítanak rendszeresen? Hányan kárognak? Hányan illegetik magukat, mint a pávák vagy galambok? Hányan bújnak el azonnal egy üregbe, ha valamit nagyon kellene már csinálni? Hányan piszkítanak saját élőhelyük közvetlen és tágabb környezetébe? Hányan röfögnek? Zabálnak és vedelnek? Irigyek, mint a kutyák?

Ezek bizony véleményem szerint nem emberhez méltó tulajdonságok. Az ember mint lény kétféleképpen biztosan jellemezhető. Az egyik szerint nincs nála gusztustalanabb, kegyetlenebb, és mindenféle rontó és ártó tulajdonságú élőlény.

A másik pedig, hogy az ember, mint csoda.

Egy lény, mely hatalommal rendelkezik egész élőhelye felett, képes teremteni, létrehozni, megérteni, érezni, átérezni, csak úgy lenni, ülni, állni, feküdni.. és ami a legfontosabb, az ember képes igazán szeretni.

Pontosabban képes lenne, ugyanis az ember még egyszerűbb dolgokra sem képes.

Például nem tud rendesen ölelni. Mert nem tanulta meg. Ha ugyanis képes lenne rá, akkor például nem lennének háborúk.  Nemcsak háborúk nem lennének, hanem nem néznének annyit különböző kijelzőket az emberek. Egy olyan embert, aki állandóan ilyesmi foglal le, azt nehéz komolyabban megérinteni.

Az ilyesmi nehéz ügy. Hozzáérni valakihez úgy nem lehet, ha az illető éppen valami vagy valaki mással van elfoglalva. Egyszerű dolog ez is: aki mással van, az nem lehet Veled. Egy igazi ölelés komoly összpontosítást igényel, és nagyon tanultnak kell lenni hozzá. Beépített vágy is, hiszen az ember ezzel születik. Három dimenziónk egyik legjobb találmánya. Érinteni és érezni, hogy megérintenek. Ezt jóformán mindenki tudja, akinek a világon bőre van.

A legnagyobb és legsúlyosabb szervünk.

Ezt természetesen általános iskolában tanítják már. Az ember akkor megtanulja, hogy a bőr az mekkora és hány rétegű és milyen funkciókkal bír. Igen, ezt tanítják. Az érintést pedig miért nem? Mert az olyan egyszerű? Akkor miért nem tudunk hozzáérni egymáshoz úgy, hogy az jó legyen? Miért nyúlunk úgy akármihez, hogy nem tudjuk hogyan és hol kell?  Ha olyan egyszerű egy ölelés, aminek vágyával születünk, akkor miért vannak felnőtt emberek, akik nem tudnak ölelni?

Az ölelés az olyan nagyon is fizikai dolog. Kell hozzá két ember legalább. Egy ölelni akaró és egy ölelésre vágyó. Ilyen igen sok van, és vannak, akik képtelenek ölelni. Egyszerűen nem tanulták meg és valószínűleg senki nem tanította meg nekik.

Ez egy nagyon fájdalmas tény, mert hiszen aki nem tud ölelni, azt nem lehet megölelni. És ha két olyan ember találkozik, akik ölelkezni akarnak, akkor bizony, ha az egyik nem tud, a Másiknak az nem lesz jó. És az Egyiknek sem.

Csak abból a tanulatlanságból és nemtörődömségből kifolyólag, hogy nem tanulták meg vagy nem tanították meg őket. A tanulatlanság és a tanulni nem akarás sok bonyodalmat képes okozni.

Ha ezt az egyszerű dolgot, ami egy ölelés meg tudnánk valósítani, akkor bizony nem lenne annyi rossz a világon. Ha az emberek tudnák, hogyan kell, nem háborúznának és gyilkolgatnák egymást.

Mert ha valakit megölnek, azt bizony a mi dimenziókban nem lehet megölelni többé. És teljesen biztosan nem tudhatjuk, hogy egy másikban mikor és hogyan.

Több oka lehet az emberek ölelni nem tudásának. Az egyik, mert nem tanulták meg. A másik, mert nem tanították meg. És a harmadik, hogy már nem is akarják megtanulni. Ez a fontosabbik rész, hiszen arról, hogy tegnap nem tanították, és tegnap nem tanultuk meg, az a mai napon már mindegy.

Csak azért vagyunk felelősek, ha ma nem akarjuk megtanulni. Hiszen ölelni jó, ezt mindenki tudja, aki már sokat gyakorolta. Aki sokat ölelt és akit sokat öleltek. Hogy a témának a fontosságát tovább erősítsem, Te is a legnagyobb valószínűséggel egy nagyon komoly ölelés eredménye vagy. Hogy egy hirtelen egymásba kapaszkodás, egy görcsös egymásba markolás, egymásba ütközés vagy találkozás, érintés, fogás és egy forró és hosszú ölelve forgolódás után jöttél létre azt Neked kell tudni.

Remélem, tudod. :)

Szőke Tibor