Menekülés Bangladeshből
SZEMlélek 2016. augusztus 12.

Menekülés Bangladeshből

30 éven át vezette az erkölcs, a becsületesség és a tolerancia védelméért szóló  hadjáratot a bangladeshi társadalomban, de a jelenlegi helyzet, a fokozódó keresztényüldözés őt is arra kényszerítette, hogy elmeneküljön szülőföldjéről.

Rosaline Costát sokszor figyelmeztették már, hogy legyen óvatos, de ő kitartott és tovább folytatta sokaknak nem tetsző munkáját. A 67 éves katolikus nő a Hotline Bangladesh szerkesztője volt 30 éves keresztül. Havonta megjelenő hírlevelükben az országban folyó korrupcióról, bűncselekményekről, terrortámadásokról és vallással kapcsolatos erőszakos esetekről számoltak be.

Júliusban hagyta el India keleti szomszédságában fekvő Bangladesht Costa, aki többször próbálkozott a rendőrségtől segítséget kérni a folyamatos zaklatások és fenyegetések miatt, de a legtöbb helyen nem foglalkoztak vele. Bangladeshből New Yorkba menekült, ahol azóta unokaöccseivel és unokahúgával él, akik egy éve érkeztek, miután őket is támadások érték.

bangladeshi-christians-4x3.jpg

Az unokahúgát muszlim vallású nagybátyja erőszakkal akarta feleségül venni. Mindkét unokaöccsét az iszlámra való áttérésre próbálták kényszeríteni, hogy így ők is még többeket toborozhassanak.

Costa elmondása szerint, ami családjával történik, az a bangladeshi keresztények helyzetét is jól példázza, ráadásul a rendőrség és az igazságszolgáltatás is túl gyenge ahhoz, hogy elrettentő ereje legyen, vagy  a hatóságok nem is foglalkoznak ezzel. A vallási erőszak pedig csak növekszik: májusban egy olasz atyát lőttek le a fővárosban, Dhakában.

pa-26417716-800x500.jpg

A New Yorkba menekült asszony Bangladeshben töltött utolsó két és fél hónapjában már ki sem lépett a lakásából. A szerkesztőségbe külön autóval járt, ami közvetlen a lakása mellett várta, majd az iroda garázsában szállhatott ki ismét. Amikor egy ismerősét nagyon súlyosan megsebesítettek késsel, nem engedte, hogy meglátogassa őt a kórházban: önmaga és Costa védelme érdekében.

Costa az újságírás előtt is sokak jogaiért harcolt: 1994-ben a ruhaiparban dolgozó nők szakszervezetét alapította meg, ami miatt több ruhagyáros célpontjává lett. 1990-es években a nincstelen gyermekek jobb életfeltételeiért küzdött, amiért Nepál és Dél-Korea is kitüntette.

bangladesh.jpg

Nagyon nehéz elismerést kivívnia egy nőnek Bangladeshben, Rosaline Costa mégis muszlim szervezetek kitüntetését is megkapta, a hindu-buddhista-keresztény egység bizottságának elismerését szintén kiérdemelte munkájával.

Egyesült Államokbeli tartózkodása óta találkozott már a kormány képviselőjével, aki ígéretet tett rá, hogy segít neki munkát találni. A kérdésre, hogy mit gondol arról, ha esetleg sosem lesz képes visszatérni Bangladeshbe, Costa azt válaszolta, hogy a jelenleg kialakult helyzetben nem is akar visszatérni.

(catholicnews.co.uk)

süti beállítások módosítása