A Szükséget Szenvedő Egyház katolikus jótékonysági szervezet elhatározta, hogy Jacques Hamel emlékére ezer pap képzését támogatja világszerte.
Az egész világ azon a reggelen ismerte meg az idős francia katolikus lelkipásztort, amikor két muzulmán fiatal elvágta a nyakát a szentmise bemutatása közben. – Meggyőződésünk, hogy minden egyes Isten szolgája szeretné látni saját hivatásának megújulását fiatalok ezreiben világszerte abban, hogy igent mondanak az Úr hívására. Mint mindig is, ez a mi válaszunk a barbárságra – idézi a szervezet olasz igazgatóját a Vatikáni Rádió.
A pápai jogú alapítvány hazánkban sem ismeretlen, életre hívóját sokan Speck páterként emlegetik Magyarországon (is). Werenfried van Straaten szervezete konkrét kezdeményezésekkel segít ott, ahol üldözik az egyházat, vagy ahol hiányoznak a megfelelő eszközök missziójának megvalósításához. 2015-ben több mint 124 millió eurót gyűjtöttek össze 22 országban, ennek köszönhetően pedig 146 országban 6209 projektet valósítottak meg.