Minden látszat ellenére nem könnyű a fehér reverendások élete (nem a pálosokra gondolok). Látszólag csak ülsz kényelmesen a trónon, integetsz, felolvasod a megírt szöveget... Az utóbbi évtizedek igazolják, hogy a pápák célkereszttel a fejükön élnek.

1. Bemelegítés

Talán VI. Pál volt az utolsó pápa az elmúlt évtizedekben, aki viszonylagos nyugalomban töltötte hivatali szolgálatát, noha a II. Vatikáni Zsinat tanításának bevezetésével járó kihívásokat aligha irigyli tőle bárki - elődeinek pedig ott voltak a világháborúk forrongásai. Utóda, I. János Pál leginkább arról közismert, hogy mindössze 33 napig vezette az egyházat. Nem nagyon vitatja senki, hogy nyilvánvalóan nem természetes halállal lehelte ki lelkét. Rendet akart tenni a Vatikánban, csak hát akadtak, akik ennek nem örültek. Hogy tényleg igaz lehet a soha meg nem erősített szóbeszéd, azt jól példázza, hogy II. János Pál beiktatásakor határozott utalást tett elődje reformterveinek folytatására. Valószínűleg nem ezért, de őt is megpróbálták megölni, s rá kétségkívül igaz, hogy lelőtték, ám túlélte az 1981-es merényletet. Más támadások is érték, folyamatosan, hosszú időn keresztül. 27 éves pápaságának első időszakát az egyházat központilag irányító adminisztrációval való feszült szembenállás jellemezte. Nem szoktak hozzá a kuriális bíborosok, érsekek a Siri és Benelli bíborosok "csatájából" amolyan nevető harmadikként a második 1978-as konklávé által megválasztott, nagyjából az ismeretlenségből érkező lengyel pápa közvetlenségéhez, a korábbi pápákhoz képest laza, a szabályokat rugalmasan kezelő stílusához. Nem ám csak úgy beszaladunk a pápaválasztást követő médiafogadáson a fotósok, újságírók közé cseverészni! Mi az, hogy a beiktatást követően testőrök nélkül lesétálunk a hívekhez a Szent Péter bazilika előtti lépcsőn? És persze alig lett pápa, máris kikocsikázna a Gemelli klinikára, a barátjához. Államfőként! Egy másik országba! Normális? A "John Paul II, we love you" mottóval jelzett, a maga nemében és korában kétségkívül "celebpápai" működésnek XVI. Benedek vetett véget, aki visszahozta azt az imázst, amit sokan elvárnak egy pápától. Nyugisan ül a helyén, tradicionálisan öltözködik, teológiai könyveket, apostoli leveleket ír, egyszóval nem nagyon feszegeti a határokat.

2. Konteológia

Érkezett aztán a meglepő hír a német származású pápa lemondásáról, majd a még meglepőbb fordulat: nemhogy nem olasz, de nem is európai utód került Szent Péter székébe. Az eleinte kedvesen közvetlen Ferenc kettővel korábbi elődjéhez hasonlóan hamar begyűjtötte a házon belüli ellenségeket. Talán a migrációs folyamattal érkezett el tetőpontjához az az ellenkezésáradat, amelynek mentén egyesek a lemondását követelik, mások komplett összeesküvés áldozatának tartják szegény egyházat: hol az arabok, hol az EU vezetői, hol az USA, a zsidók, az ISIS, az oroszok és még ki tudja, kik manipulálták a különböző mesék szerint a pápaválasztást, hogy aztán egy "migránsbarát" vezető vigye romlásba a katolikusságot és/vagy Európát. Akik szeretnek ilyen meg nem alapozott történeteket dédelgetni, azok akár azon is elmerenghetnek, vajon igaz-e, hogy Bergoglio bíboros már egy konklávéval korábban is esélyes jelölt volt, fej-fej mellett álltak Ratzinger bíborossal, mire ő alázatosan visszalépett. Mert ilyen mendemonda is van ám, amire pont annyira van, avagy nincs bizonyíték, mint Benedek pápa háttérből irányított, koncepcionális leléptetésére.

3. Dobozba zárt tradíció

A Ferenc pápa elleni, egyre élénkülő verbális agresszió (ne szépítsük, csupán az utóbbi napok termése: áruló, elmebeteg, antikrisztus) nem meglepő módon nem ateista vonalról érkezik, éppenséggel katolikusok körei a feladók. Ha meg akarjuk ezeket a "kritikákat", támadásokat érteni, hogy miféle likból fúj ez a furcsa szél, ahhoz az imént vázolt összefüggések nagy segítséget nyújthatnak. Ugyanis általában azok támadják Ferencet, akik nagy rajongói Benedeknek (lásd az említett konteót). Ferenc pápa nem vádolható sablonossággal, kimért, szabálykövető magatartással. Tradicionalizmussal a legkevésbé. Megy, amerre a szíve vezeti, a biztonsági őrök kisgyermekek adogatóivá váltak a közelében, simán beilleszt néhány előre nem tervezett kanyart a hivatalos programok mellé, ahogy tette ezt a minap Krakkóban is. Nem lehet dobozba zárni, felcímkézni. Tele van meglepetéssel. Aligha tudnánk elképzelni evangéliumibb, Krisztusibb vonást - feltéve, ha olvassuk, értjük és éljük az evangéliumot. Nem titkolom, hogy számomra kevéssé volt emberileg szimpatikus XVI. Benedek pápasága, egyszerűen azért, mert nem gondolnám, hogy egy egyházfőnek, a legfőbb főpásztornak cicák simogatásával és zongorázással kellene az idejét töltenie. Amíg II. János Pál ment, küzdött, falakat bontott lelőhetetlenül, Benedek az egyház kontemplatívabb arcát képviselte, ami szép, jó, csak egy pápának - szerintem - nem ez a feladata. Az a legszebb ebben a történetben, hogy teljesen mindegy, mi az én véleményem: akik képesek nagyobb távlatból szemlélni az egyház történelmét, azok abban is megláthatják Isten akaratát, ami nekik kevéssé szimpatikus. Soha nem támadnám Benedek pápát, tevékenységét, személyét. Emberileg nem szimpatikus, de biztosan jót tesz az összegyháznak némi változatosság, s nagy szükség van biztos teológiai alapokra, határozott iránymutatásra az apostolkodás mellett. Ezt a megközelítést nagyon hiányolom Ferenc pápa vérmes kritikusaitól.

4. Celebpápa-e vagy?

Ferenc ellen a legáltalánosabb vád, hogy "celeb". Ez pedig olyan kifejezés, amit aztán mindenki úgy forgathat a maga érvelésének alátámasztásaként, ahogy akar. Kapaszkodjunk meg: minden pápa celeb! Celebritás, közismert személy, lévén közszereplő. Amelyik pápa nem celeb, hát, ott komoly gondok lehetnek. Magyarországon persze van ennek a kifejezésnek egy olyan jelentésárnyalata (avagy elsődlegessé vált jelentése), miszerint az a celeb, aki arról híres, hogy híres. Vagyis semmit nem tesz érte. Ezzel szemben Ferenc pápa igenis tesz, nem is keveset. Ami egyesek szemében bűnnek tűnik, krisztusi vonás: van, aki hajóra száll, kiáll a zsinagógában a nép elé, hegyi beszédet tart, csodákat tesz, s van, aki Twitter, Facebook és egyéb felület segítségével - is - szól a társadalomhoz. Van, aki kétezer éve példabeszédekben beszélt Istenről, és van, aki korunkban példabeszédekben, közérthető, hétköznapi hasonlatokat használva beszél Istenről. Sőt, még azt is megengedi, hogy a fiatalok szelfit készítsenek vele. Botrányos, nem? Miért is lenne az? Van, aki szóba áll nőkkel, bűnösökkel, más megnyit fontos, sok évszázadig csak férfiak által betöltött pozíciókat nők előtt is. Ezért is járt menetrendszerűen a verbális ostorozás. Sokakban talán fel sem merült, hogy Ferenc pápa népszerűségének fő titka, hogy hitelesen él és beszél, megszólítható, elérhető, közülünk valóként cselekszik, szakítva az ártó klerikalizmus egészen más jellegű hagyományaival. Épp azért anticeleb (amennyiben a szó "ünnepelt" jelentését vesszük alapul), mert annak ellenére képviseli, éspedig radikálisan az evangéliumi egyszerűséget, közvetlenséget, hogy pontosan tudja, ez sokaknak szokatlan, meglepő, akár visszatetsző is lehet egyes korábbi pápák gyakorlatához képest.

5. Tényleg védelmébe vette az iszlám radikalizmust a pápa?

Miután a legújabb hullámokat a Krakkóból hazafelé tartó úton tartott sajtóbeszélgetés egyetlen kiragadott részlete korbácsolja a digitális véleménytengeren, talán lesznek, akik Ferenc pápa egész tevékenységét ennek a pár mondatnak a fényében próbálnák megítélni. Nem tűnik jó ötletnek. Egyrészt az üzenet világos: vannak erőszakos emberek mindenfelé a világban, minden vallás tagjai között. Ezzel együtt elfogadom - bár bennem fel sem merült -, hogy akár azt is ki lehet olvasni a vonatkozó kérdésre adott válaszból, mintha a pápa keblére ölelné, netán politikai számításból fel kívánná menteni a terroristákat. Csak hát akik így gondolkodnak, nem veszik figyelembe, hogy itt nem egy előre megírt, kommunikátorok hada által megfésült nyilatkozatról van szó, hanem egy kötetlen beszélgetésről. Lehet, hogy hibázott Ferenc pápa, de nem azzal, amit mondott, hanem azzal, hogy naivan feltételezi: a nyitottsága, közvetlensége, amellyel készségesen a sajtó munkatársai rendelkezésére áll, hasonlóan nyitott szívekre, megértő fogadtatásra talál. Ha elég hangosan tiltakozik majd a világ az ellen, ami aligha áll a pápa szándékában, talán kiad a Vatikán valamiféle közleményt, esetleg lebeszélik róla a munkatársai, hogy a jövőben ilyen szabadon engedje kérdezni az újságírókat. Ő pedig vagy elfogadja ezt a feltételezett tanácsot, vagy nem. Sajnálnám, ha visszabújna az egyház vezetője a papírok mögé, az előre megírt szövegek védelmébe, ahol kevésbé fordulhat elő, hogy nem tökéletesen, beleköthetetlenül fogalmazzon a pápa. Beletörődnék, de nem örülnék neki. Ezzel együtt Ferenc hála Istennek pont olyan, amilyen (a kegyelem a természetre épít), ahogy Benedek, János Pál és elődeik is úgy vezették az egyházat, ahogy. Ki békésen, ki harcosabban, ki meglepő nyitottsággal.

6. Vitázni szabad, katolikusnak lenni nem kötelező

Nem érteni a pápát - teljesen természetes helyzet. Nem egyetérteni a pápával - kivételes esetektől eltekintve nyugodtan megengedhető a kétkedés, főleg, ha értékes válaszokat eredményez a kérdező magatartás. Nyíltan támadni, mocskolni a pápát, a lemondását követelni - ide most számos kacifántos szót tudnék írni, ám a legegyszerűbb határozottan kijelenteni: aki ilyet tesz, nem katolikus. Lehet papírja róla, hogy de, az, járhat akármennyit templomba, betarthat mindenféle szabályokat...

Folytassunk bátran párbeszédet, kérdezzünk, gondolkodjunk közösen, hajrá! Ne legyen tabu a pápa tevékenységének személyes értékelése, de kezeljük a véleményeket véleményként, és tartsuk tiszteletben a személyt, a feladatot, a küldetést! Az összkép ismerete nélkül könnyű elhamarkodott ítéleteket alkotni, amelyek semmi jóra nem szoktak vezetni.

Ferenc pápa Krisztus helytartója, a katolikus egyház vezetője, a bíborosok pápaválasztó testülete által megválasztott egyházfő. Attól leszünk katolikusok, hogy egy hajóban, egyazon irányba evezünk vele, az őszinte kritikát, vitát is felvállalva. Lehet másfelé is menni szabadon, de az nem a katolikusok útja.

Gégény István

* * *

Vélemények, innen és onnan:

A keresztényeket sokkal inkább képviseli a veszprémi érsek, mint az egyházak vezetésébe IS beszivárgott globálkufár ügynökök. A keresztény vallásban EGYETLEN erőszakos tett volt, amikor Jesua ben Pantera kiverte ezeknek a "jog- és szellemi elődeit" a templomból. Mohamed viszont egy pszichopata pedó tömeggyilkos, s.k. ölt valami 800-egynéhány zsidót/keresztényt/síita arabot. A KORÁN MAGA buzdít erőszakra, a Biblia nem, a krisztusi főparancs a "Szeresd felebarátodat!"- Más kérdés, seggfejferenc, hogy vannak csecsemő korban megkeresztelt, ám felcseperedvén gyilkológépekké vált olasz gertziputtonyok, akiken a keresztvíz annyit nem jelentett, mintha a kutya vizelné oldalba őket! Ezeket hogy is meri "keresztény fundamentalistákká" emelni cionbérencseggfejferenc?

 

Ateistaként is legmélyebb elismerésem és tiszteletem Ferenc pápának, pontosan így beszél egy igazi, nagy formátumú, bölcs, felelős, a világot a jó irányába, a jót és a rosszat nem összemosó hanem szétválasztó irányba, és a nem most egyre erősödő agyatlan gyűlölködés irányába vinni akaró ember.

 

Szerintem az lenne furcsa, ha nem támadnák, hiszen jó értelemben véve radikális, ahogy Jézus is az volt. Ez még akár érdemi vitákhoz is vezethet a katolikus egyházon belül, ahhoz, hogy feltárják a nézetkülönbségek okait. Én úgy gondolom, hogy Isten ügyének nem ügyvédekre, hanem tanukra van szüksége. Ferenc pápa ez utóbbit választotta, ami az előbbiben gondolkodóknak nem tetszik. Az sem kizárt, hogy magának Istennek is lesz még ehhez egy-két szava. Elvégre is az Ő képviseletének hiteléről/hiteltelenségéről folyik a vita.