Ebédelj nálunk, Ferenc pápa!
SZEMlélek 2016. július 31.

Ebédelj nálunk, Ferenc pápa!

12 fiatal hívott közös étkezésre a Krakkóban tartott Ifjúsági Világtalálkozó keretében Róma püspöke. A résztvevők nem titkolták érzéseiket.

Alapvetően olyan lányokat és fiúkat választottak ki a szervezők a pápával való közös ebédre, akik hosszabb ideje önkéntesként segítették a milliós rendezvény előkészítését. Volt köztük kanadai, új-zélandi, kamcsatkai, brazil, ukrán, az afrikai kontinens mellett a lengyel népet is képviselte egy páros.

papaebed.jpg

A Hanoiból érkezett Hoàng Quân VŨ Olaszországban tanul, a szervezőbizottságban szolgált eddig. - Szeretek nemzetközi környezetben dolgozni, új arcokkal megismerkedni, élményeket megosztani. Ráadásul katolikus vagyok. Ez a két hozzávaló fantasztikussá tette a világtalálkozón való önkéntességemet - fogalmazott. Amikor megtudta, hogy együtt ebédelhet a pápával, így reagált: - Szeretném meghívni a pápát, hogy látogasson el hozzánk, vagy legalább küldjön egy rövid üzenetet a vietnámi fiataloknak.

Az ukrán Ulyana Zhurachak különösen hálás a kivételes étkezés lehetőségéért, hiszen úgy érezte, egész népét képviselte, akik jó ideje háborúban élnek. Ezért is hatalmas örömet okozott számára, amikor megtudta, hogy ő is odaülhet ahhoz a bizonyos asztalhoz.

papaebed3.jpg

A kolumbiai Paula Andrea Mora Diaz amolyan születésnapi ajándékként tekint a pápai ebédre, hiszen egy nappal az évfordulóját követően kapta a hírt, hogy ő is tagja lehet a kiválasztott tizenkettőnek. A világtalálkozó szervezésekor nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozott, idegen nyelvi instruktorként.

papaebed2.jpg

A lengyel Łukasz Bankiel az IVT kapcsán a Krakkón kívüli helyszínek programjainak előkészítésével foglalkozott, korábban non-profit szervezetek önkénteseként dél-kelet-ázsiai missziókban is részt vett. - Azért határoztam el, hogy aktívan részt szeretnék venni a világtalálkozó megszervezésében, mert biztos vagyok benne, hogy egy ilyen rendezvény sok fiatal számára fontos megerősítést, fordulópontot jelenthet abban, hogy közelebb kerüljenek Istenhez, az egyházhoz. Látva mindazt, ami ezekben a napokban Krakkóban történt, biztos vagyok benne, hogy rengeteg ilyen változás zajlott le a résztvevők közösségében - mondta a helyieket képviselő fiatal.

süti beállítások módosítása