A mai napom nagyon jól indult. Reggel, miközben Brzesko belvárosába utaztunk a katekézisre, felfigyeltem valamire.

Egy Shalom-os zászlóra, aztán lassacskán ismerős arcok is feltűntek a tömegben. Ez azt jelentette, hogy a nővérem valahol a közelben van. Ahogy a templom felé tartottam, mindenkivel találkoztam az ő csoportjából, csak vele nem. Végül, hosszas keresés után a templom kapujában találtam rá. Nagyon megörültünk egymásnak, hiszen már lassan két hete, hogy utoljára láttuk egymást. Sajnos nem tudtunk sokat beszélni, mert kezdődött a tanítás, majd a szentmise, amit magyar nyelven tartottak, nagy örömünkre. Mise alatt olyan érzésem volt, mintha otthon lettem volna. Visszajöttek a HungaRiós élmények.

Ebéd után Krakkó felé vettük az irányt. A szervezők különvonatokat indítottak számunkra rengeteg hellyel, de volt, aki mégis más megoldást választott, mint az ülést.

Krakkóba nem a városnézés miatt mentünk, hanem mert az IVT egyik legjobban várt programja következett. Találkoztunk Ferenc pápával. Villamossal utazott hozzánk, aztán persze a pápamobillal robogott végig a szektorok között, miközben néhány gyermeket megáldott és megcsókolt. A szerencsésebbek testközelből is láthatták, amíg a többiek csak kivetítőn keresztül. Ennek ellenére megható volt a tudat, hogy köztünk van a szentatya.

Nem tudom, ismerős-e az érzés, amikor ujjong a szíved a boldogságtól, mégis a sírás kerülget, és amikor az örömtől ugrálnál, de csak egy helyben ülsz letaglózva. Én pontosan ezt éreztem, és nem tagadom, kiszökött pár könnycsepp a szememből.

Találkozni újra a tesómmal és először a pápával: ez akkora lelki löketet adott, hogy a fáradtság ellenére újult erővel, boldogan és hittel indulok neki a következő napnak.

Erdélyi Anikó