A „japán Golgota” a világörökség része lehet
SZEMlélek 2016. július 29.

A „japán Golgota” a világörökség része lehet

Nagasaki városágban található Oura templom körzete az egyik legfőbb célpontja volt a több mint 250 évig tartó keresztényüldözésnek. Az 1864-ben átadott templom helyén 26 keresztény halt kereszthalált 1597-ben. Az emlékükre is épült templom 2018-tól a világörökség része lehet.

Japánban hosszú időn keresztül, 1603 és 1868 közt tiltott vallásnak számított a kereszténység, amit kiterjedt vallásüldözéssel is sújtottak. Csak 1614 és 1640 közt 6 ezer keresztényt gyilkoltak meg hitükért az országban. A kihaltnak hitt kereszténységet mégis megtartották a Nagasaki távoli szigetén és Sakitsu falu lakói. 

japansourachurchnagasaki.jpg

Az 1860-as években, amikor feloldották a tilalmat és Japán megnyitotta határait, az országba érkező francia szerzetesek által újonnan megépített templomot a környék, mártírhalált halt őseik hitét őrző lakói látogatni kezdték. Ez Japán legrégebbi keresztény temploma, amivel az 1597-ben megölt 26 katolikusnak (6 ferences szerzetesnek, 3 japán jezsuitának és 17 japán segítőjüknek, köztük 3 gyermeknek) is emléket állítanak.

pi112347698.jpg

Az Oura templom 2018-ban lehet a világörökség részéve, miután az UNESCO kiterjedt vizsgálatokat folytat le a helyszínen. 

A Japánban történt keresztényüldözések történetét Shusaku Endo ’Csend’ című könyve dolgozza fel, melyből a Martin Scorsese rendezte film várhatóan év végére készül el.

"Krisztus nem a jókért és a szépekért halt meg. Könnyű lenne meghalni értük; a nyomorultakért és az erkölcstelenekért az igazán nehéz meghalni." – írja Endo könyvében.

süti beállítások módosítása