Anikó jelenti: Zsúfolt nap, szó szerint
SZEMlélek 2016. július 27.

Anikó jelenti: Zsúfolt nap, szó szerint

Csupán hat óra alvás után indultunk neki a második napnak, ennek ellenére nem éreztem fáradtnak magam. Pörgetett a tudat, hogy ma Krakkóba megyünk. Röpke egy óra vonatozás és már ott is vagyunk. Persze ez sem olyan volt, mint amilyennek elképzeltem.

aniko2_1.jpg

A kocsik zsúfolásig megteltek emberekkel, így könnyen szereztünk új barátokat. Én sem hittem el, de bőven elég egy „szorongós” utazás ahhoz, hogy bővítsük ismeretségi körünket. Vegyünk egy egyszerű példát: mikor egymás hátában álltok a vonaton és véletlenül szembe kerülsz egy emberrel, annak érdekében, hogy csökkentsd a kellemetlen percek számát, általában megkérdezed tőle, hogy honnan származik, ami pedig elegendő ahhoz, hogy elkezdjetek beszélgetni.

aniko2_2.jpg

Mi öten, magyar lányok, a franciákkal és az olaszokkal kerültünk egy helyre, akikhez később a spanyolok is kapcsolódtak.  Mindenki sorban elénekelte a saját himnuszát és a nemzeti dalait. Már szinte éreztük a fesztiváhangulat illatát. A kultúrák közötti különbségek erősen körvonalazódtak. Mindhárom nemzet hangosabb volt nálunk, ezért kicsit elveszettek voltunk, de ekkor a következő megállónál fordult a kocka. Egy magyar fiúsereg éppen abba a kocsiba szállt fel, amiben mi utaztunk. Előkerültek az EB-s dalok és ezután már nem volt kérdés, hogy ki kiabálja vagy énekli túl a másik csapatot. Amikor megérkeztünk Krakkóba, ez a fesztiválhangulat csak még inkább fokozódott. A fiatalok lelkesen vonultak végig az utcákon zászlókat lobogtatva és indulókat skandálva. Mi is büszkén vállaltuk magyarságunkat, ennek ellenére nagyon sokan olasznak néztek minket a piros-fehér-zöld színkombó miatt.

aniko2_3.jpg

Mindenki köszönt a másiknak, nem számított, milyen nemzetiségű vagy. A sok ismeretlen arc olyan ismerősnek hatott, senki nem volt idegen, tudtuk, hogy összetartozunk. Nem hittem volna, hogy kétmillió fiatal között találkozom majd azzal a brazil ismerősömmel, akit még télen ismertem meg Budapesten, és hogy a nővéremmel pedig nem, aki igaz, hogy másik csoporttal jött, de akivel egy városban lakom most. Bár a vér szerinti tesómat nem láttam, ott volt mellettem két millió másik testvérem. Az IVT-t megnyitó szentmise egy hatalmas parkban, a Błoniában volt megtartva. Felemelő érzés volt megtapasztalni, hogy ennyien összegyűltünk azért, hogy együtt dicsérjük Istent és tanúságot tegyünk a hitünkről. Nekem a kedvenc részem a szentmisében a Miatyánk volt, amikor egymás kezét fogva, hatalmas láncot alkotva imádkoztunk, utána pedig kifejeztük egymás iránti békeszeretetünket. Jó volt látni, ahogy a különböző nemzetiségű emberek kezet fogtak, pacsiztak, vagy megölelték egymást. Mise után alakult ki az az igazi fesztiválhangulat. Kétmillió fiatal együtt vonult végig a pályaudvarig, így az eredetileg 30 percig tartó útból 2 órás lett.

aniko2_4.jpg

Mi, magyarok nagyon izgatottak voltunk az egyetemi értesítések miatt. Épp amikor a tömeg elindult, akkor  kaptuk meg a hírt, hogy elértük a ponthatárt, és felvettek minket a választott egyetemekre. Olyan volt, mint ha mindenki velünk együtt ujjongott volna. Ez a jókedv jól jött, amikor a vonatra felzsúfolódtunk, de voltak, akiknek az egy órás útból közel hat órás út kerekedett, ugyanis a vonat lerobbant. Ők csak reggel értek haza, de a vonaton töltött órák alatt megtapasztalták az igazi összetartást, ahogy az emberek minden maradék erejükkel azon voltak, hogy segítsenek egymásnak, félretéve a saját gondjaikat. Mi ez, ha nem irgalmasság?

Erdélyi Anikó

(Fotó: Fodor Fanni)

süti beállítások módosítása