Akitől Ferenc pápa is fél
SZEMlélek 2016. június 20.

Akitől Ferenc pápa is fél

Akrobaták, bohócok, zenészek és bűvészek lepték el a Vatikánt. Cirkuszi társulatok kétnapos római zarándoklatának egyik állomása Ferenc pápa audienciája volt.

A rendhagyó pápai kihallgatás alkalmával az egyházfő megköszönte a művészeknek, hogy szépséget és örömet hoznak a sokszor sötét és szomorú világba. A találkozón egy különleges vendég is helyet kapott. Az előadók, családtagjaik és támogatóik között egy féléves tigrisé lett a főszerep, aki az ’O Sole Mio’ dallamára vonult be gondozója mellett. Ferenc pápa némi habozás után megérintette a nagymacskát, aki először rémülten odébb ugrott, ám utána a Szentatyára meresztett tekintettel tűrte a simogatást. Még a pápát is meg tudod ijeszteni! – szólt Ferenc pápa a nagymacskához, akit fehér öltözéke rémiszthetett meg a porondmester elmondása szerint.

thumbrns-pope-circus-61616a.jpg

Ferenc pápa éltette az előadók különleges képességét, amivel felemelik az emberek lelkét: mosolyt varázsoltok a gyermekek arcára, felvidítjátok a magányosakat és összekovácsoljátok az embereket - mondta. A csoda és a szépség műveseinek nevezte őket, akiknek vándoréletmódja kereszt, de különleges forrás is. Krisztushoz hasonlóan így a társadalom peremén élők közé Isten szeretetét és örömét vihetik.

Megköszönte a művészeknek, hogy az irgalmasság évének alkalmából ingyenes előadásokat tartanak szegényeknek, hajléktalanoknak, raboknak és fogyatékkal élő gyerekeknek és hitük elmélyítésére buzdította őket.

süti beállítások módosítása