Meglepően egyszerű helyes választ adni a címben felvetett kérdésre, ennél azonban némileg nagyobb kihívást jelent megérteni azt a közeget, amelyben egy ilyen kérdés egyáltalán felmerül. Egy nagyszerű könyv siet ebben segítségünkre, amely végérvényesen pontot tesz a dilemmára, miszerint van-e bármi keresnivalója a lelkipásztorkodásnak az interneten.

Alapművet tartok a kezemben. Anélkül is tudom ezt, hogy kinyitnám a kiadványt, hiszen már a borító sokat elmond a beltartalomról. „Cyberteológia” a mű címe, amelynek első tagját szívesebben látnám „kiber” vagy „szájber” formában leírva, de ezzel a kritikai részt le is tudnám az egész kötetet illetőn. A címéből fakadóan nyilvánvalóan a kereszténység és az internet kapcsolatát boncolgató írás szerzője, Antonio Spadaro jezsuita szerzetes, a La Civiltà Cattolica folyóirat főszerkesztője, a kiadásban pedig szerepet vállalt a Magyar Kurír, az Új Ember és a Jezsuita Könyvek. Ez pedig így, összességében arra enged következtetni, hogy az egyház szervezete is érzi a kényszerét, hogy saját szakmája nyelvén is választ adjon az internet térhódításával összefüggő alapvető kérdésekre.

A Cyberteológia aligha számít könnyed olvasmánynak. Aki nem szokott hozzá a teológiai fejtegetésekhez, annak talán időbe telik felvenni a fonalat, de megéri küzdelem – ráadásul a szerző igen „korszerűen” fogalmaz, a szakzsargon helyett bátran él a világháló és az infotainment technológiájához kapcsolódó, elterjedt fogalmakkal. Épp ez adhat okot ugyanakkor távolságtartásra, akár meg nem értésre azok részéről, akik járatosak ugyan a teológia világában, de nem ismerik alaposabban a kor eszközeit és nyelvezetét. Főleg nekik, a lelkipásztorkodás terén szolgáló személyeknek javaslom többször is elolvasásra, átelmélkedésre a kötetben szereplő iránymutatást, amely – mint a jezsuita író is bevallja – nem befejezett mű, inkább amolyan alapvetés, amely további kidolgozást, továbbgondolást igényel.

Na, de mi a válasz a címbeli kérdésre? Egyértelműen és objektíven: igen. Spadaro ugyanis rámutat, hogy az internet térhódításával egyre inkább kialakult egy virtuális élettér, amelynek egészen konkrét lenyomatai is megjelentek a világhálón. Ilyen példa a Second Life, amelyet itt nem mutatnék be részletesen, de nagyjából azt ígéri, amit a neve sugall. Ebben a nem valós, virtuális világban olyan „életet” lehet kreálni magunknak, amilyenre csak vágyunk. És, lám, a sok testi vágyra összpontosító „jóság” mellett bizony megjelentek a templomok, katedrálisok is ebben a képzelt világban! Ez persze nem jelenti feltétlenül azt, hogy a jövőben valódi templomok helyett „képzelt misékre” járnának az emberek, arra viszont már a könyve elején felhívja a figyelmet Spadaro, hogy a templom ma már nem az, ami évszázadokkal ezelőtt volt. Vagyis a lényegi felismerés így hangzik: az emberek ma már nem elsődlegesen ott keresik Istent, ahol az egyház meg akarja mutatni.

A londoni Szent Pál katedrális virtuális mása a Second Life világában

De létezik-e internetes keresőprogram, amivel ki lehet fürkészni Isten titkait? Lehet-e távgyónni? Mi az a hub-egyház? Hát a hackeretika mi fán terem? Csupa izgalmas, egyben fontos kérdést tárgyal a könyv, amelyben annyi szakkifejezés hemzseg, hogy megérdemelne talán egy szótárszerű kiegészítést is a kiadvány – jó lesz az on-line változatban is. Merthogy amíg korunk lelkipásztorainak többsége az iPad szó jelentésével még könnyen megbirkózik, a peer-to-peer, open source, interface, avatar és hasonló kifejezések alighanem igényelnek némi kifejtést.

Természetesen nem a Cyberteológia az első könyv, amely Isten és az internet kapcsolatával foglalkozik, mégis olyan mérföldkő, amelynek megjelenésére sokan vártunk már. Remélhetőleg e kötet hatékonyan hozzájárul azon vita végleges lezárásához, miszerint kell-e, szabad-e az aktuális kor technológiáját alkalmazni a lelkipásztorkodásban. Már a 13 évvel ezelőtt a Harmat Kiadó gondozásában megjelent, főként gyakorlatias információkat tartalmazó „A templom egere” című könyvben is így fogalmazott Korzenszky Richárd bencés szerzetes: „Nem szabad idegenkedni az információ-közlés mai eszközeitől. Bátran vállalnunk kell, hogy jelen legyünk az emberek között: küldetésünk van. Nem élhetünk elszigetelve, s az örömhírt tovább kell adnunk, egymást pedig erősítenünk kell a hitben.”

Nem kérdés: ott a helye ennek a könyvnek minden szeminárium könyvtárában, minden lelkipásztor polcán. Ha a te papod még nem találkozott vele, szólj neki, mert érdemes!

Gégény István

* * *

Akit részletesebben érdekel a téma, itt tekintheti meg a budapesti könyvbemutató bő 80 perces felvételét: