Örökzöld témával indul útjára a SzemLélek webnapló. Még közel egy hónap van karácsonyig, de már szól a Mennyből az angyal, kigyúltak a fények. Megannyi településen megjelentek az utcai árusok, míg a boltok, bevásárlóközpontok ugyancsak szinte karácsonyfaként díszelegnek. Ám nem csupán a kereskedelmi szempontból legjövedelmezőbb időszak vette kezdetét, hanem a várakozás hetei is elstartoltak.

Ádvent első vasárnapja van. Ilyenkor megannyian meggyújtjuk az első gyertyát a koszorún: családban, egyedül, a főtéren, a templomban, sokfelé sokféle szokás alakult ki. Nem véletlen, hogy még csak egyetlen gyertya ég, ádvent ugyanis várakozni tanít. Arra, hogy ne akarjunk rögtön mindent elérni, mindent megtudni, mindent a magunkévá tenni. Egy hét múlva egy kicsit világosabb lesz, aztán megint fokozódik az örömteli várakozás, így karácsonyhoz érve felkészülhet a szívünk a számunkra készített ajándék befogadására. Feltéve, ha segítünk neki.

Várakozni nem könnyű, nem is túl divatos cselekvés a hipernet korában. Az utcákon, a "közhelyeken" ráadásul, lám, már novembertől kezdve szólnak a karácsonyi dalok, csábítanak a mézes-mázas, forralt boros illatok. Hogyan lehet így elcsendesülni, befelé figyelni? Például úgy, hogy valamit megváltoztatok. Elkerülöm a zajt, a tömeget, "más úton térek haza", és/vagy itt a nagyszerű lehetőség egy kis korán kelést is beiktatni, a hajnalt rorátéval, vagy csak egy kis napkelte-nézéssel tölteni.

Ádvent ajándékozó időszak, ezt sokszor magam is megtapasztaltam. Épp olyan, mint a szemlélés, a szemlélődés, amikor leginkább azt tesszük, hogy nem cselekszünk. Nem agyalok most semmin, nem tépegetem az ajándékos doboz borítását. Csak ülök előtte, és csodálom. Érdeklődve, nyitottan nézek a világomra, erre a játszótérre, ahol társak, feladatok, kihívások és örömök várnak rám. Vajon mi lesz a következő lépés, az újabb fordulat az életemben? Megtalálom-e a társamat, rátalálok-e az utamra, kapok-e új megbízást, vajon miben találom meg a megújulás kulcsát, forrását?

Nem akarok novemberben karácsonyt játszani, nagyböjtben húsvéti nyuszikkal szemezni a boltban, télen fagyizni, netán a Balatonban fürdeni, nyáron pedig korcsolyázni. Szemlélem ezt a tömeget, s míg rájuk nézek, bevallom, fogalmam sincs, hogy valójában tetszik-e nekik ez az egész "előkarácsonyosdi", vagy csak megadják magukat a rendszernek, amit részvételükkel, pénzadományaikkal valójában ők maguk tartanak fenn. Annak mindenképp örülök, hogy sokan ilyenkor be tudják pótolni az elmaradt találkozásokat, a nagy beszélgetéseket, hiszen ezek is ajándékozó, egymást kölcsönösen gazdagító alkalmak lehetnek.

Meggyőződésem, hogy mindenki vár valamire, valakire, még ha nem is tud, nem is akar nevet adni neki. Hiánylények vagyunk - egész életünk a bennünk lévő űr betöltésének próbálkozásaival telik. Ádvent négy hete idén is megtaníthat arra, hogy sokkal jobb, ha nem mi akarjuk megpakolni a puttonyunkat, hanem engedjük, hogy az a személy ajándékozzon meg bennünket, akinek a születésére ilyenkor várunk.

Valami ilyesmi a szemlélés, ilyesmikről fog szólni ez a napló. Köszönöm, ha figyelsz rám, s áldott készülődést, várakozást, ajándékozó ádventet kívánok!