Sayfo Omar: A Bill Warner-jelenségről
SZEMlélek 2018. június 16.

Sayfo Omar: A Bill Warner-jelenségről

A Politikai Iszlám Tanulmányok Központja nevű szervezet képviselőjével készített interjúnkra az Utrechti Egyetem Közel-Kelet kutatója válaszolt.

omar2.jpg

A nevéből kiindulva a laikus érdeklődő azt hiheti, hogy a Politikai Iszlám Tanulmányok Központja valamiféle tudományos műhely. Tagjai büszkén hirdetik, hogy "nem véleményekkel, hanem tényekkel" dolgoznak. A szervezet amerikai atyja, Bill Warner magabiztosságát azonban jól mutatja, hogy soha nem vállal vitákat, előadásait pedig kizárólag híveinek safe-space-ében tartja. Csakúgy, mint magyar hangja, aki eddig soha nem ment bele vitahelyzetekbe és mindig csakis olyan orgánumoknak adott interjút, ahol a kérdező előre tudhatóan szimpátiával viszonyult hozzá. Aligha véletlenül. A warneri iszlám-koncepció ugyanis csakis politikai ideológiák által körülbástyázott laboratóriumi körülmények között állja meg a helyét. Fő habarcsa pedig az ismerethiány és a hit.

Bill Warner fizikatanárt – Incze Nikolettához hasonlóan – egy történelmi sokkhelyzet, 2001. szeptember 11. döbbentette rá, hogy az iszlámhoz is ért. A rendelkezésre álló történelmi, vallástörténeti, szociológiai, antropológiai és egyéb szakirodalom elolvasása helyett azonban úgy döntött, hogy saját módszertant dolgoz ki. Alaptétele szerint az iszlám nem vallás vagy kultúra, hanem ideológia. Egy emberektől, kultúráktól és kontextusoktól függetlenül létező esszencia. Ha pedig az iszlám bizonyos jogforrásainak korpuszát, pontosabban azoknak angolra lefordított változatait (tudni kell, hogy ezek a szövegek klasszikus arab nyelven íródtak, a szimpla fordítás magyarázat nélkül így fabatkát sem ér) egy módszertanilag homályos statisztikai vizsgálat alá vetjük, akkor a matematikai eredményekből komoly következtetéseket lehet levonni az "iszlám" lényegéről, ami pedig már tökéletesen elegendő magyarázatot ad a jelenkor olyan problémáira, mint az integráció, migráció, terrorizmus vagy háborúk. Ezt hirdeti Incze Nikoletta is. Ha ez elsőre nem tűnne ördögtől valónak, hunyjuk be a szemünket és képzeljük el: egy gázai konfliktus, vagy épp new yorki tőzsdekrach során a televízió behívja Szabó János mérlegképes könyvelőt és judaizmus szakértőt, aki elmondja, hogy bizony, bizony, kizárólag a Talmudból – melyben statisztikailag kimutathatóan sokszor szerepel a "gój" szó – minden, de minden megmagyarázható tudományos módon. De persze nem a zsidókkal van baj, hiszen ők is áldozatok, hanem a mindenek felett lebegő Európától idegen ördögi ideológiával, a judaizmussal. A hasonlat nem véletlen. Az iszlám a judaizmushoz hasonlóan törvényvallás, és a kettő logikája nagyon sok ponton egyezik.

Bill Warner bármiféle előképzettség híján önkényesen fogalmazta újra a "politikai iszlám" terminust, a saríáról úgy beszél, mint valami kész törvénykönyvről. Nem tudja, vagy nem akarja tudni, hogy az valójában törvénykezés, mely során a vallástudók különböző vallási tudományokat segítségül hívva – de többnyire analógiák mentén – állapítják meg, hogy a különböző jogforrásokból és vonatkozó tradíciók szerint milyen válasz adható a való élet konkrét kérdéseire.

De hogy ne csak a koncepciók és általánosságok szintjén kritizáljuk Incze Nikoletta hozzáértését, a teljesség igénye nélkül szemlézzünk néhány konkrét tárgyi tévedést a Szemlélek blognak adott interjújából:

  • Incze "három iszlám alapműről", a Koránról, a szíráról és a hadíszról beszél. A valóság az, hogy a szíra és a hadísz nem mű, inkább műfaj, amelyen belül különböző gyűjtemények vannak, melyek hitelességének értékelése eltér.

  • Azt állítja, hogy az iszlám mindig is két kategóriára osztotta a világot, a háború és az iszlám földjére. A valóság azonban az, hogy a háború földje (dar al-harb) és az iszlám földje (dar al-islam) mellett számos kategória van, köztük a fegyverszünet földje (dar al-hudna) a megbékélés földje (dar al-ahd) és egyebek.

  • Incze Nikoletta azt állítja, hogy az iszlám jogforrásaiban nem szerepel a "szeretet" szó, miközben csak a Koránban 76 alkalommal szerepel a "hubb" (szeretet) valamilyen szóalakja.

  • Azt állítja, hogy a "káfir" azokat jelenti, akik nem fogadják el, hogy egy az Isten és Mohamed az ő prófétája. A valóság az, hogy a "káfir" egy gumikategória, és nincs konszenzusos jelentése. Nem egy fontos vallástudó volt és van, aki nemcsak a zsidókat és keresztényeket (a könyv népeit), hanem a buddhistákat és hindukat is hívőknek nyilvánította. Mindezt vallásjogilag szépen levezetve.

  • Incze Nikoletta a Harvard Egyetem egy kutatásáról beszél, miszerint az a társadalom, ahol megjelenik az iszlám, 150 év alatt iszlamizálódik. Ilyen kutatás ilyen kontextusban nem létezik.

  • Azt állítja, hogy a dzsihadista merényletek elkövetőinek többsége magasan képzett ember volt. Ez csak 2001. szeptember 11-ig volt így. Azóta kevés kivétellel alacsonyabb társadalmi csoportok termelték ki a merénylőket.

  • Azt állítja, hogy az umma a legszorosabb kötelék a muszlimok között. Noha a warneri univerzumban lehet, hogy így van, az életben épp az ellenkezője az igaz. A muszlimok identitásának számos rétege van, a hívek pedig a való élet gazdasági, társadalmi, politikai és egyéb konfliktusai miatt általában egymásra, nem pedig a "káfirokra" tekintenek legfőbb ellenségként.

  • Incze Nikoletta azt mondja: Angliában már üzemelnek saría bíróságok, melyek mediáció keretében engedik, hogy iszlám kérdésekben, házassági, örökségi kérdésekben döntéseket hozzanak. Ez konkrétan igaz. A brit jogrendszerben évszázados múltja van a mediációnak. Azt viszont elfelejti megemlíteni, hogy nem csupán muszlim, hanem keresztény és zsidó vallási mediátorok is működnek az állami jogszolgáltatás tehermentesítése céljából.

A tárgyi tévedéseket és ferdítéseket hosszan sorolhatnánk, azokból Incze Nikoletta minden megnyilatkozásában tucatnyi akad. Ehelyett idézünk egy bejegyzést a Politikai Iszlám Tanulmányok Központjának Facebook oldaláról, mely sokatmondóan summázza Incze Nikoletta hitvallását: "Mohamed és Allah a mi forrásunk, és az ő megértésükhöz nem kell itt semmiféle PhD meg arabisztika. Ha kellene, akkor hogy lehet, hogy pakisztáni birkapásztor is képes megérteni az ő üzenetüket?” Tiszta beszéd. A probléma mindössze annyi, hogy ezt Bill Warneren és hívein kívül eddig egyedül az Iszlám Állam gondolta így. A fentieknél mérsékeltebb gondolkodók, mint például Oszama bin Laden és az al-Kaida már sokkal árnyaltabban látják a kérdést. Sőt, magának az megidézett pakisztáni birkapásztornak sem jutna eszébe okoskodni a vallása dolgaiban. Hanem ezt – akárcsak az elmúlt ezer évben minden elődje, ő is – meghagyja a vallástudóknak, akik aztán a tradíciók és vallási tudományok segítségével, a társadalmi, gazdasági, politikai és kulturális realitásokat figyelembe véve kifundálják, hogy a jogforrások miként alkalmazhatóak legoptimálisabban a való élet aktuális kérdéseire. Persze, mint mindenhol, a muszlimok között is vannak deviáns elemek, akik maguknak alkotják a szabályaikat, gyengeségeiket vallási vagy egyéb indokokkal igazolják. Mindezek belátásához valóban nem kell PhD meg arabisztika. Bárki tanúsíthatja, aki látott már közelről muszlimot, vagy utánanézett a dolgoknak a Wikipedián.

Sayfo Omar

(Fotó: Vermes Tibor)

 

adomanybanner_600.jpg

süti beállítások módosítása