Választási cikksorozatunk negyedik írásában a SZEMlélek főszerkesztője vall arról, hogy miként közelít a szavazófülkéhez.

20 évvel ezelőtt egy különleges autó indult el Dobogókőről Budapest felé. Nem a márkája volt igazán egyedülálló – ma már persze kuriózumnak számít egy Trabant kombi jelenléte az utakon –, hanem az, hogy a benne ülők meg sem szólaltak. Nem a véletlen műve volt a nagy hallgatás: egyhetes szemlélődő lelkigyakorlat résztvevőiről van szó. A program keresztezte az akkor még kétfordulós országgyűlési választások egyik hétvégéjét, a lelki kísérő pedig engedélyt adott a voksolásra. Azért áll rendelkezésemre ennyire részletes információ az esetről, mert én voltam az egyik utas.

Két évtized múltán ez a kép áll előttem, két nappal az országunk jövőjét jelentősen befolyásoló döntés meghozatala előtt. Egy hegyen, a világtól elzárva – régebb óta fiataloknak talán rémlik, mennyire másként (nem) hálózta be az internet és úgy összességében a telekommunikáció a mindennapjainkat –, csendben, benső értékeinkkel és érzéseinkkel foglalkozva ért bennünket az ikszelés ideje, hogy aztán jó eséllyel kis csoportunk tagjai legyenek az utolsó emberek Magyarországon, akik – napokkal később – értesültek a szavazás végeredményéről.

Irigykedve tekintek vissza akkori önmagamra, a kampánymocskolódástól hermetikusan elzárt élethelyzetemre, amikor tényleg a lelkiismeretemre hallgatva hozhattam meg azt a bizonyos döntést. Nem zsongott a fejemben pártfunkcionáriusok, megmondóemberek, elemzők, zsurnaliszták, hivatásos és alkalmi jajgatók, rettegők, zombiapokalipszist hirdetők mantrája. Ehhez képest 2018 tavaszán a kisebbik, óvodás fiam azzal szédít, hogy a másik kisfiú nem is jól tudja, melyik plakáton látható Orbán Viktor. És tényleg, ebben a konkrét vitában a fiamnak van igaza, úgy, hogy az ellentétes véleményt megfogalmazó felek egyike sem tud még olvasni.

„Nem vagyunk hibátlanok, de most mindent félre kell tennünk, hogy elsöpörjük őket.”

„Nem ideális a helyzet, de most mindent félre kell tennünk, hogy elzavarjuk őket.”

Az iménti két idézet tömör esszenciája lehetne a felénk áradó üzeneteknek. Bármennyire is hasonlítanak egymásra e mondatok, megfogalmazóik a látszólagos egyetértés ellenére minimum vérmes ellenfelei a másiknak, de az ellenségeskedés sem lenne túlzó kifejezés a két tábor között fennálló helyzet érzékeltetésére.

Vajon miként szavazzon az, aki nem akar senkit sem elsöpörni, sem elzavarni, ráadásul azt a bizonyos mindent nem félre, hanem a választásra készülve megfontolása kellős közepébe szeretné helyezni? Merthogy a választás – meggyőződésem szerint – épp erről a „mindenről” szól. Az életünkről, a társadalmunkról, a jövőnkről.

Mint bizonnyal sokan mások, én is rengeteg véleményt, érvet, vágyat, aggályt hallottam a választáshoz közeledve ismerősöktől és ismeretlenektől. A szélsőséges, többnyire indulatos, félelemből fakadó harangkongatások mellett egy szelídebb „kórus” hangját is kivenni véltem a tömegből. Nem volt nehéz meghallanom a hangjukat, hiszen nagyjából azt érzik, gondolják, amit én: nem szeretnének kimaradni a voksolásból, de a felhozatal láttán nincs igazán kire szavazni. Leginkább azért, mert amelyik alakulat elvben azokat az értékeket képviseli, mint mi, az a szándéktól a megvalósításig vezető úton olyannyira elkanyarodik az általunk vállalhatónak, helyesnek tartott iránytól, mint mikor valaki gondol egyet, és megfordul az autópályán.

Kire szavazzak? Ez a kérdés nem szült bennem az elmúlt időszakban békés választ, így fel is adtam az ötletelést, helyette átváltottam a hogyan irányába. Arra a magam számára megnyugvást hozó következtetésre jutottam, hogy – az autós hasonlatnál maradva – nyugodtan maradhat tőlem az a sofőr, aki eddig vezette a járművet. Nem feltétlenül őt kell lecserélni, ha nem egészen jól mennek a dolgok, inkább féket és olyan egyéb ellenőrző rendszereket lenne hasznos beépíteni, amelyek aztán nem lennének kiiktathatók következmények nélkül, akár egy odavetett félmondattal. Szerintem tehát igenis létezik az "így tovább" és a "ne tovább" mellett a "tovább, de ne így" lehetősége is.

Ez a megközelítés talán nehezen értelmezhető, még kevésbé lefordítható a szélsőséges pártoskodás, a másikat lejáratni igyekvő kampányolás nyelvére, de az a helyzet, hogy nem is áll szándékomban a kéket, a pirosat, a sárgát annak mentén besorolni, hogy melyikük inkább fehér, vagy inkább fekete.

Április 8-án nem két elmúltnyolcév közül fogok választani, hanem a következő négy évre vonatkozóan fejezem ki az akaratomat. Tudom, csepp a tengerben, ráadásul nem feltétlenül „taktikus”, nem is illeszkedik a vezető politikusok és egyéb hangadók elvárásaihoz, ám arról a képzeletbeli hegyről nézve, amelyre igyekeztem lélekben elvonulni egy időre a csatazaj elől, ez tűnik az országom szempontjából legjobb választásnak.

E sorok írásakor, két nappal a voksolás előtt még nem tudom, pontosan kire fogok szavazni. Azt viszont tudom, hogyan. Nem indulatosan, nem félelemből, hanem meggyőződésből, a saját lelkiismeretem szavára hallgatva. Úgy közelítek ehhez a naphoz, hogy közben nem aggódom a végeredmény miatt. Nem csupán azért, mert szerkesztői kiváltságomnak köszönhetően már olvastam Bolyki László barátom nagyszerű, békét hozó választási írását, ami holnap fog megjelenni a SZEMléleken, hanem azért is, mert egyetértek Ferenc pápával.

– A szebb világ építése nem a politikusok, vezetők, nagyvállalatok kizárólagos dolga, kiváltsága. Nekik is nagy felelősségük van e téren. Ám a jövő elsősorban azon emberek kezében van, akik felismerik a "te" személyét a másik emberben, és magukat is a közös "mi" részeként értelmezik – fogalmazott a katolikus egyházfő tavaly áprilisban.

Maradt még pár óránk a döntés meghozatala előtt. Aki megteheti és szükségét is érzi, tegyen egy nagy sétát, netán kiránduljon akár egyedül, akár a szeretteivel, barátaival, közösségével! Engedjük el a csatározás zaját és villódzó képeit a fülünk, szemünk mellett, szellőztessük ki a szívünket, s közben képzeljük el, milyen országban szeretnénk élni! Aztán mindannyian szavazzunk nyugodtan, bátran úgy, ahogy helyesnek tartjuk!

Minél többen tennénk így, annál inkább hasonlíthatna ez az esemény öldöklő küzdelem helyett a demokrácia ünnepére, ahol nem egymás ellen, hanem egymásért tesznek egyazon nép tagjai valami igazán fontosat és hasznosat.

Gégény István