A Barcelona a nyár folyamán 3 alkalommal is pályára lép klasszikus riválisa, a Real Madrid ellen. De lesz egy fontosabb meccs, ahol a partnerük a brazil Chapecoense.
Partner, nem véletlenül írtam ezt a szokásos ellenfél kifejezés helyett. Talán többen emlékeznek még a repülőszerencsétlenség miatt elhunyt focistákra, akik egy dél-amerikai kupadöntőre érkeztek volna Kolumbiába. A cél előtt nem sokkal azonban lezuhant a gép, a Chapecoense csapata emiatt szinte teljesen megszűnt létezni. A történetet és az azt követő, nemzeteken átívelő összefogást, a nemes gesztusokat mi is megírtuk a SZEMléleken.
Az egyik ilyen felajánlás a Barcelona klubjától érkezett, akik az évenként szokásos Joan Gamper Kupára a hatalmas emberi veszteség után is talpra álló brazil csapatnak küldték el a kivételezett gárdáknak tartogatott meghívót.
A meccs augusztus 7-én 20:30-kor kezdődik, és előre borítékolható, hogy teljesen mindegy, mi lesz a végeredmény. Győztesek fognak pályára vonulni, s aki ott lesz a lelátókon, különleges élménnyel lehet majd gazdagabb.
Érdemes figyelemmel kísérni a nem mindennapi eseményt, hasznos lehet a csapat tagjainak galériáját is megtekinteni. A tragédia ismeretében, de attól függetlenül is élményt adó a bátor, elszánt, büszke sportolók látványa. Van is okuk a büszkeségre, hiszen nem valamelyik világsztárokkal teletűzdelt topklub, hanem a Chapecoense érdemelte ki az alábbi megjelölést: a csapat, ami egybekovácsolta a futball világát.
Gégény István