4,8 milliárdot kap a 900 éves ciszterci rend
SZEMlélek 2017. június 28.

4,8 milliárdot kap a 900 éves ciszterci rend

A magyar kormány három év alatt támogatja a ciszterci rend fejlesztési terveinek megvalósítását a Magyar Közlöny tájékoztatása szerint.

ocist.jpg

2019-ben ünnepli megalapítása 900. évfordulóját a ciszterci rend, és a kormányhatározat szerint az évfordulóhoz kapcsolódó fejlesztési tervek megvalósítását szolgálja a támogatás. Idén 871,6 millió forint, jövőre 2,775 milliárd forint, 2019-ben pedig 1,2 milliárd forint forrást biztosít erre a célra a központi költségvetésből a kormány.

A támogatás hozzájárul a budai Szent Imre-plébániatemplom, a székesfehérvári Nepomuki Szent János-plébániatemplom, a pécsi Miasszonyunk-zárdatemplom és a ciszterci nővérek kismarosi Boldogasszony Házának felújításához, a székesfehérvári Ciszterci Szent István Gimnázium és a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium bővítéséhez, valamint a Zirci Ciszterci Apátság Familiáre Társadalomszervező Központ siófoki családos központjának és a ciszterci nővérek kismarosi gyümölcsmanufaktúrájának létrehozásához.

(Forrás: MTI, fotó: ocist.hu)

süti beállítások módosítása