Az erdélyi árvák megmentője Győrben nyilatkozott a SZEMléleknek távoli és közeli segítségnyújtásról.
Csaba testvér nemrég Irakban járt, ahol közvetlenül szembesülhetett az ott élő keresztények mindennapjaival. Erről is kérdeztük, de szóba került Szent László Éve és a Győrben 15. alkalommal megrendezett Szeretet Napok is, amely ezúttal is örömteli, családias alkalmat kínált a jótékonykodásra.
A segítség mint Csaba testvér missziójában mindig, most is célzott: jelenleg Csíkszentsimon településen igyekeznek hegyi farmer képzést beindítani, ehhez fogadják a támogatást. Állatgondozást, pásztorkodást, méhészetet, mezőgazdasági gépszerelést tanítanak majd, amelyhez halastavak, lovak már rendelkezésre állnak.
A rövid interjú csupa olyan kifejezésben bővelkedik, amelyekből nagy hiány van a hazai közbeszédben, ezért ki is jegyzeteltünk néhányat közülük:
sebeket gyógyítani, összetartozunk, jó testvérek vagyunk, számíthatunk egymásra, jó együtt lenni, szeretetben lenni, becsületes munka, szülőföld.
Ismételgessük gyakran, váltsuk valóra a saját életünkkel ezeket!