Prőhle Gergely országos felügyelő szerint a reformáció sikertörténet, de ideje van az önvizsgálatnak, a tényekkel való szembenézésnek.

– Az intézményi gazdagság és sokszínűség mellett nem hagyhatjuk figyelmen kívül az egyháztagság drámai fogyatkozását. Egyházi környezetben is többen a korszellemmel, demográfiával és sok mással magyarázzák ezt a jelenséget, de most az lenne fontos, hogy felfogjuk a folyamat súlyosságát, és együtt, összefogva kitaláljuk, hogyan tudunk ez ellen tenni. Jó lenne, ha a reformáció kezdetének ötszázadik évfordulójára készülve ezt senki sem tekintené ünneprontásnak, hanem mindenki örülni tudna a lelkesítő feladatnak – fogalmazott a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója az általa felügyelt hazai evangélikus egyház jelenlegi helyzete és feladatai kapcsán az Evangélikus Élet című lapnak adott interjúban.

– A rendszerváltás óta intézményeink száma nőtt, a hívek száma egyre csökken – teszi hozzá a korábban állami pozícióban dolgozó szakember, aki szerint a jelen tendencia mentén 2050-re már csak nagyítóval lehet majd evangélikust találni az országban.

Prőhle Gergely megoldást is lát a folyamat megfordítására. – A zsinat hozott egy határozatot a gyülekezetplántálásról, amelyet most bajor anyagi segítséggel remélhetőleg meg is tudunk valósítani. Nagyon remélem, hogy a lélekkel teli, ajtókon kopogtatni szerető és tudó munkatársakat, lelkészeket is megtaláljuk majd hozzá. Az lenne jó, ha a teológiára olyanok jelentkeznének, akiknek a szellemi frissességében, kommunikációs készségében, világra való nyitottságában – és persze hitében – biztosak lehetünk, mert akkor ők ezt a nyitást a személyiségükkel is képesek megtenni. Introvertált emberekkel bajosan lehet missziós feladatnak nekiveselkedni - fogalmaz az evangélikus országos felügyelője.

A helyzet azért messze nem tűnik reménytelennek. – Egyháztörténeti tény, hogy az evangélikusok mindig is nyitottak voltak az újra, a korszerűre. Ez tette az iskoláinkat is oly sikeressé. Sajátos módon a kicsinységünk, a kapcsolati hálók áttekinthetősége is lehet érték. Éppen ezt kellene jobban kihasználnunk, mert ennél azért már nem kellene kisebbnek lennünk. Egy kisebb közösségben, amelyben ráadásul annyi kiváló képességű ember él, mint a mienkben, mindenkinek nagyobb a másik iránti felelőssége is, ez pedig ebben az esetben nem teher, hanem az öröm forrása is. Egyébként pedig nem a jubileumi évre kell igazából erőt összpontosítani, hanem úgy kellene dolgoznunk idén is, jövőre is, mint akik azt szeretnék, hogy évszázadok múlva is legyenek lutheránusok Magyarországon.

A teljes interjú ide kattintva olvasható.

(Fotó: Kiss Tamás)