Lehet-e imaszövetséggel gyógyítani a paphiányt?
Gégény István 2017. január 31.

Lehet-e imaszövetséggel gyógyítani a paphiányt?

Vélemények szökőárja öntötte el a SZEMlélek felületeit a Veres András püspök közleményét bemutató cikkünk hatására. Két nappal a közreadás után máris számos tanulság mutatkozik.

Ritkán szoktunk téves információt közölni, de ha így alakul, azt utólag jelezzük, elismerjük. Mert így korrekt. Bár azt írtuk nemrég, hogy a Győri Egyházmegye templomaiban felolvastak január utolsó vasárnapján egy köriratot, olvasóinktól megtudtuk, hogy több helyen nem került erre sor (mentségünkre szóljon, hogy az egyházmegyei honlapon közölt kijelentés hitelességéből indultunk ki). Néhány telefonhívás nyomán kiderült, hogy az eset nem kivételes: az általunk megkérdezettek fele nem hallotta saját templomában a püspöki üzenet felolvasását. Bár ez nem számít hivatalosan reprezentatív felmérésnek, ám kétségkívül beszédes mellékszála a történetnek.

ima.jpg

A cikkünkhöz hozzászólók többsége a paphiány okáról folytatott eszmecserét, amelyről érzékelhetően sokaknak van kialakult véleménye. A kommentfolyamban olvashatunk sokféle koncepciót, a két szélsőséget talán a tradicionalista vonalért rajongók felvetése (tömören: azért kevés szerintük a hivatás, mert a papok nem háttal, latinul miséznek) és a "mindez csupán az adminisztráció csökkentése" vélemény képviseli. A kettő között pedig számos árnyalat mutatkozik, s jól is van ez így, hiszen gondolata, ötlete, tapasztalata mindenkinek van, s azt bizonyos keretek között nem csupán illik tiszteletben tartani, de akár még hasznos megoldási javaslatok is felbukkanhatnak az ilyen hozzászólások sűrűjében.

Üzenetet azonban magában a köriratban is találhatunk. Ott van például a ki nem mondott célzás, hogy a kedves hívek eddig nem, vagy nem jól imádkoztak papi hivatásokért. Hiszen paphiány van. De majd most. Ha nem is pontosan ez a szándék szülte a felhívást, kiérezhető "a paphiányra adott helyes válasz" a szövegből. Ez azonban a kisebbik probléma a levéllel (amely néhány adatszerű részlettől eltekintve nem sok eltérést mutat a szintén Veres András által a Szombathelyi Egyházmegyében 2016 áprilisában alapított Brenner János Imaszövetség hasonló köriratával, amely részegyházat akkor már 10 éve vezette a főpásztor).

Az igazi dilemma az, hogy miért ilyen módon gondolja helyesnek orvosolni egy püspök a paphiány - avagy a papok számának drasztikus fogyatkozása - jelenségét? A másik célzásszerű üzenet ugyanis úgy fogalmazható meg, hogy eddig házon belül próbálta megoldani, "átvészelni" a paphiányt a klérus, de nem hoztak sikert a nulladik évfolyamok, az egyházmegyei képzések összevonása és hasonló lépések, így most a híveken a sor. De nem ám úgy, hogy bevonjuk őket a probléma feltárásának munkájába, a megoldás megkeresésének közös tevékenységébe, hanem megmondjuk, mit tegyenek. És ha valami masszívan hozzájárul a katolikusok, velük együtt a papság létszámának fogyatkozásához, az ez a megmondó hozzáállás.

Mert a probléma létezik, ez tagadhatatlan, de az egyház közösségének (és sok más embernek) véleménye is van az okokról. Nem véletlenül kezdtük azzal, hogy másoktól értesültünk közlésünk téves voltáról. Ahogy az sem mellékes, hogy figyeljük, meghalljuk és igyekszünk megfogadni olvasóink, barátaink, vagyis a SZEMlélek közösségének visszajelzéseit.

Képtelenségnek tűnik ezen visszajelzések tömegéből a lényeget kiemelni, az azonban biztosan állítható, hogy érdemes lenne a munkaerő hiányát alaposan, külsős szakértők segítségével feltárni. Mert az ima segíthet, ám közben dolgozni is szükséges. A HR mára kimunkált szakterületté, sőt, önálló "iparággá" fejlődött, s a katolikus egyházban is alkalmazható megannyi eszköze, módszere. Ha például egy szakmát illetően drasztikusan visszaesik a munkások száma, kérdés, hogy van-e egyáltalán ilyen szakemberekre igény. Például biztosan több bányamérnökre volt szüksége az országnak fél évszázada, mint napjainkban. Fizika szakos tanárra viszont ma is nagy igény mutatkozik, csakhogy az elmúlt években igencsak megzuhant az ilyen képzések népszerűsége. Mit tett az állam? Beavatkozott: kampányok indultak, átállították a váltókat az úgynevezett MTMI területek felé, több science center is nyílt az országban.

Mit kéne hát tenni? Kaszap István saját bevallása szerint a lánglelkű Prohászka Ottokár hatására választotta a papi hivatást. Ez a lényeg. Vajon mitől lehetnének még vonzóbb példaképek, még lánglelkűbb pásztorok a papjaink? Sokféle válasz adható erre a kérdésre, talán némelyik a fején is találná a szöget. Ám - visszatérve az egyik felvetéshez - ha csökkennének az adminisztratív terhek, a pénzügyi, jogi és egyéb feladatok, akkor korunk papjai arra tudnának végre időt szánni, ami a hivatásuk lényege: saját és híveik lelkének "edzése", ápolása, Krisztus evangéliumának közvetítése, megélése saját környezetükben. Amíg azonban általános tapasztalat a klérus körében a civilfóbia, addig ez nem fog menni. Marad a plébániák bezárása, a vészharangok kongatása, imaszövetségek sorozatos indítása. Utóbbival semmi baj nincs, de önmagában aligha fogja megfordítani a paphiány trendjét.

Az egyház közössége arra vár, hogy végre valóban közösségként kezeljük akár az ilyen kihívásokat is. Szomorú tapasztalat, hogy az idő nekünk, laikusoknak dolgozik.

Remélhetőleg az ilyen imaszövetségek alapítása nem olyasféle időhúzás, mint amikor már régóta fáj a fogunk, de még nem eléggé ahhoz, hogy beüljünk a fogorvos székébe, s végül irtózatos kínok között vesszük csak rá magunkat a gyógykezelésre. Az imaszövetség igenis alkalmas eszköz lehet akár a paphiány ellen is, sok más cselekedettel párosulva.

Reményre adnak okot Veres András január 30-án elmondott szavai: a Győr+ Televíziónak adott interjúban úgy fogalmazott, "a következő időszakban a családokra fókuszálunk, s ha egy-egy családtagra hatni tudunk, egész famíliákat nyerhetünk meg, mert minden ember hívő, csak segíteni kell nekik megtalálni Istent."

Hajrá, katolikusok!

Gégény István

süti beállítások módosítása