Magyar katolikus püspökök: befogadjuk a menekülteket
SZEMlélek 2016. december 21.

Magyar katolikus püspökök: befogadjuk a menekülteket

Bár az egyházi vezetők nem reagáltak közvetlenül a körmendi plébános lépésére, de korábban már határozottan jelezték, hogy követik a katolikus egyházfő erre vonatkozó buzdítását.

A világháló kommentáradatában felbukkant egy jelző, amit valószínűleg szívesebben vállalna a néhány helyi hívőtől kapott másik címke helyett Németh Zoltán atya. A "Ferencbérenc" plébános hiányolja ugyan a főpásztorok reakcióját, kiállását befogadó döntése mellett, pedig erre vonatkozóan már konkrét vállalást tett a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia a nyilvánosság előtt.

mkpk.jpg

Az alábbiakban teljes terjedelmében közöljük a hazai katolikus püspökök 2015. szeptember 7-én Ferenc pápának írt levelét, amely a Magyar Kurír portálon most is olvasható.

Őszentsége
FERENC PÁPA
Apostoli Palota
VATIKÁN

Szentséges Atya!

A vasárnapi Angelus előtt mondott szavait hálásan köszönjük!

A menekültek befogadásáról és segítéséről szóló felhívását készséggel és örömmel követjük. Szavai nagy erősítést és bátorítást jelentenek a megkezdett munkában.

Köszönjük, hogy előttünk jár az Evangélium útján, és megjelöli a cselekvés helyes irányát!

Kérjük imáit az igazságosságért, a békéért, a rászorulókért és mindazokért, akik segítik őket!

Dr. Erdő Péter
bíboros, prímás, érsek,
az MKPK elnöke, a CCEE elnöke

Dr. Veres András
püspök,
az MKPK megválasztott elnöke

és a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia

* * *

Az MKPK Sajtószolgálatának tájékoztatása:
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia illetékesei már vizsgálják, hogy milyen konkrét lépésekkel tudják követni a Szentatya szándékát és útmutatását.

(Forrás: Magyar Kurír)

süti beállítások módosítása