A körmendi plébános akár le is mondana, ha kiderül, rosszul végzi a dolgát. Az egyházi vezetők hallgatnak, az övön aluli ütések viszont záporoznak felé. Pedig csak azt tette, amit a hite, a szíve diktált.

– Igen sok reakció érkezik folyamatosan hozzánk a befogadottakkal és a befogadással kapcsolatban, ezek egy része kifejezetten muszlimellenes megnyilvánulás, holott keresztények kértek segítséget Önöktől.
– Olyannyira, hogy egyikük katolikus, a mai szentmisén is részt vett. A reakciókkal kapcsolatban az a tapasztalatom, hogy amikor akut helyzet van, akkor általában segítőkészek a magyar emberek, egyébként viszont, átlagos időszakban inkább tartózkodás jellemző a társadalmunkra. Amikor először került közvetlenül kapcsolatba a térségünk a menekültekkel – mintegy kétezren haladtak át a településeinken –, sokan segítették őket, cigányok is raktak ki ásványvizet, almát, amiből bárki szabadon vehetett, vihetett magával. Semmilyen problémát nem jelentettek a menekültek, sőt, hálásak voltak, az esetleges felesleget leadták, hogy másnak is jusson. Ez a segítő lelkület már 1989-ben is megjelent, amikor a németek voltak menekülőben, s maguk a hatóságok kérték tőlünk, az egyháztól – persze nem nyilvánosan –, hogy valahogy támogassuk ezeket az embereket. Jártam Dél-Amerikában, Argentínában is, így még könnyebb megértenem a pápa befogadásra buzdító szavait. Ottani vendéglátóink szegény, mezítlábas emberek voltak, de malacot sütöttek a tiszteletünkre. Paraguayban a reggelinknél minden különösebb látványosság nélkül megjelent a köztársasági elnök, aki később a hivatalában is fogadta magyar küldöttségünket. A befogadásnak ez a kultúrája vezérli Ferenc pápa gondolatait.

– Mi vezetett odáig, hogy megnyitották a kapukat Körmenden a bebocsátást kérők előtt?
– Amikor tavaly augusztus végén kialakult az ismert helyzet a Keleti pályaudvarnál, határozottan éreztem, hogy az egyház feladata lesz hamarosan ezeknek az embereknek a befogadása Magyarországon. Tőlünk nem messze, Ausztriában minden püspökség kialakított menekültszállást, ahol sokkal jobb körülmények várják az érkezőket, mint a körmendi sátortáborban. Svájcból kaptam nemrég olyan jelzést, miszerint a magyarokat ott idegengyűlölőnek tartják. Próbálnám ezt a képet kiigazítani, de nem könnyű. Ezek mind az előzmények közé tartoznak.

– Mennyire bolydult fel a plébánia élete az elmúlt napokban?
– A befogadottak miatt szinte semennyire, ugyanis nem a plébánián adtunk helyet nekik, hanem a szomszédos közösségi ház emeleti részében. Mi, papok nem töltünk velük sok időt, világi segítők gondoskodnak róluk. Ma délután 14-en voltak itt, de nem ellenőrizzük, mikor mit csinálnak. Egyébként tegnap és ma osztottunk ki 200 csomagot, amelyet a rászorulóknak – nem a menekülteknek, hanem a helyi nagycsaládosoknak, szegényebb sorsúaknak – készítettünk a hívek adakozásából. Amikor a befogadás ügyében sajtótájékoztatót tartottam, akkor is ezeket a tartós élelmiszereket csomagolták az épületben. Nagyjából 1 millió forintnyi adomány gyűlt össze, komoly erőpróbát jelentett az egyenként 40 kilós csomagok célhoz juttatása. A migránsok eközben csak kalácsot kaptak. Hajléktalan, hála Istennek, Körmenden jelenleg nincs. Egy személy volt korábban a szomszédos településen. Talán sokaknak csalódást okozok, de én fogadtam be az egyházközség épületébe, amire az egyházközségi képviselő testület egyöntetűen rábólintott. Ő ma is ebben az épületben lakik.

– Milyen reakciók érkeztek a lakosság részéről a befogadás kapcsán?
– Templomba nem járók is felajánlottak különféle összegeket, hogy így segítsük a rászorulókat. Egyelőre minden anyagi adományt elhárítunk, ezekre jelenleg nincs szükség. Néhány tizenéves fiatal kérte, hogy találkozhassanak a menekültekkel, erre nemrég került sor. Az olyan félelmek, amelyek arra vonatkoznak, hogy betegek, fertőzőek lennének a külföldiek, alaptalanok. Úgy látom, sokkal egészségesebben élnek az átlagnál, nagyon vigyáznak, nehogy elkapjanak valamit. Bőven kapunk kritikát, még templombajáróktól is, tőlük kaptuk például a sorosbérenc címkét is. Megosztottság van a témát illetően a városban, vannak, akik gyaláznak bennünket – velem együtt a fiatal káplánunkat is szidalmazzák egyesek, övön aluli ütések ezek. Iszonyú falakat kell ledönteni, a hívekben is rengeteg félelem él. Arra törekszünk, hogy minden politikai felhangot kivédjünk, hiszen semmilyen ilyen jellegű szándék nem vezérel bennünket. Azt tapasztaljuk, hogy összességében nagyobb hangja van a befogadás ellenzőinek.

– Blogunkon is előkerült a vitatéma, miszerint alkalmas-e a körmendi sátortábor a normális életvitelre, főleg az éjszakai pihenésre, vagy sem. Ön mit gondol erről?
– Semmi biztosat nem tudok mondani, ugyanis a légy sem mehet be oda. Az olyan gondolat, hogy ne lehetne áramot biztosítani fűtött lakókonténerek ellátásához, vicc. Olyan energiaellátó központ van a közelben, amivel több megyét el lehetne látni. Itt járt a keresztényüldözés ellen létrehozott helyettes államtitkárság vezetője, körülnézett a közösségi házban, s azt éreztem, hogy félelem van ezekben a hivatali emberekben. Mintha valami kormányellenes akció zajlana itt, pedig szó sincs ilyesmiről. Hogy őt aztán beengedték-e a táborba, nem tudom, de én is voltam katona, tudom, milyen az, ha befolyik alánk a sátorban a víz.

– Mennyire lehet az Önök elleni támadásokban szerepe a menekültekhez kapcsolódó kormányzati plakátkampánynak?
– Biztosan az is érzékelteti hatását a jelenlegi reakciókban. Egyre nehezebb védeni azt az állítást, hogy nem vagyunk idegengyűlölők. Ausztria itt van karnyújtásnyira, óriási a kontraszt. Még az illetékes miniszterükkel is érdemi, higgadt párbeszédet tudtunk folytatni. Nyitottan, konfrontáció kerülésével próbálnak megoldást találni a helyzetre.

– Kapott-e bármilyen jelzést egyházi vezetők részéről a befogadást illetően?
– Egy püspökkel beszéltem, aki mellettem áll, ő maga is gondolkodik hasonló befogadáson. Más közvetlen megkeresést nem kaptam, pedig örülnék, ha egyházi vezetőinktől megerősítést kapnék. Lehet, hogy rosszul végzem a dolgomat, akkor viszont el kell gondolkodnom, hogy esetleg lemondjak ennek a plébániának a vezetéséről.

– Milyen üzenetet fogalmazna meg a SZEMlélek blog olvasói számára?
– Jézus azt mondta, hogy az élet kereszthordozás. De a kereszt vezet el a jászolhoz is. Ez a mostani a legszebb adventem, mert igen erősen megtapasztalhatom az evangéliumi szeretet megvalósulását. Meggyőződésem, hogy az idegenellenesség tompításával járulhatunk hozzá, hogy mindenkinek igazán szép karácsonya legyen. Annak is örülnék, ha ez a karácsonyi lelkület nem csupán néhány napig tartana, hanem egész évben, egész életünkben, minden nap gyakorolnánk a szeretetet.

Beszélgetőtárs: Gégény István