Magyarország politikai vezetői nem titkolják, hogy szóban elkötelezettek a keresztény értékek mellett, s támogatják is az ilyen felekezeteket. De vajon kérnek-e valamit cserébe?
Keresztényként alapvetően örömmel tölt el, hogy a magyar kormány határozottan beszél a keresztény értékek fontosságáról, különböző formákban támogatást is nyújt a keresztény egyházaknak, szervezeteknek, akár uniós forrásból, akár hazai közpénzből. Hogy ehhez mit szólnak a kereszténység tanítását nem valló magyar állampolgárok, azt nem tudom. Igazából ez egy ilyen világ: volt, amikor más értékrendű kormányok más világnézet, érdekek, értékrend mentén voltak bőkezűek, most pedig keresztények számára előnyösebb időszakban élünk idehaza.
Az viszont nem mindegy, hogy a pártpolitikai elit önzetlenül, mintegy szeretetből adja-e azt a támogatást - ami nem az ő tulajdonuk, csupán a források kezelése van rájuk bízva -, vagy politikai jellegű elvárások is kapcsolódnak az adományokhoz. Egyre gyűlnek az aggasztó jelek a témában, amelyeket legalábbis érdemes áttekinteni.
A vidéki pap kellemetlen kérdése
Cseh Péter Mihály esete hamar bejárta a hazai sajtót, s bár nem minden részlet ismert az ügy kapcsán, a lényeg nagyjából világos. A fiatal katolikus lelkipásztor készített egy videót, amelyben hosszabb felvezetés után felteszi a kérdést, egyenesen a kormányfőnek címezve: kicsoda Habony Árpád? A felvételt blogunk is szemlézte, s még mielőtt az ismert hírportálok átvették/felvették volna a fonalat, már hatalmas nézettséget ért el az anyag, s nyilván kellemetlenné is vált valakik számára az ügy. Rövid időn belül, még a papi tevékenységtől való eltiltása előtt egy másik videóit is közzétett a világhálón Péter atya, amelyben a püspöki testülettől várt volna választ a népszavazás egyházi megítélése kapcsán. Ezt követően felfüggesztették - a Pécsi Egyházmegye közleményéből kiderül, hogy hosszabb előtörténete volt a lépésnek. Már az első videóbeli kérdés felvetése is komoly feszültséget feltételez a papi szolgálat és a kormányzat tevékenysége között, ami pedig utána következett, még kellemetlenebbé teszi az ügyet.
Fontos az utánpótlás
"Fiatalok a keresztény Európáért" címmel nagyszabású rendezvénynek ad otthont a Margitszigeti Szabadtéri Színpad szeptember 10-én. Várhatóan sok gitár, rengeteg fiatal lesz jelen, s a program kapcsán az jut az egyszeri hívő eszébe, bárcsak rendszeresen szerveznének ilyesmit. De jó lenne, ha minél több városban minél több hasonló programon vehetnének részt minél többen! Felmerül azonban néhány kérdés. Például miért szerveztek keresztbe a szervezők egy nagyon hasonló rendezvénynek, amelyet ugyan nem Budapesten, hanem egy vidéki településen tartanak, s amiről már tavaly óta tudnak egyházi körökben? A gitáros kórusok rendszeres találkozóján következetesen jelen van egy-egy püspök, s mivel ez a 12. alkalom, alig lehet olyan magyar főpásztor, aki ne tudna a program létezéséről (Palánki Ferenc is részt vett rajta pár éve). A nyugat-magyarországi régió kórusai mellett Budapestről, Budakalászról is érkeznek résztvevők. Ha központi egyházi szervezésű lenne a budapesti találkozó, aligha lenne ilyen összeakadás.
De a keresztbeszervezés a legkisebb baj a budapesti programmal - annyi színes lehetőség van, a hétvégék száma korlátozott, s bár gyakorlatilag ugyanaz a két esemény lényege, el lehet fogadni, hogy aki ide megy, lemarad a másik eseményről. A komolyabb kérdéseket az veti fel, hogy a kormányzat nem titkoltan magáénak érzi a kezdeményezést - olyannyira, hogy a rendezvény sajtótájékoztatóját is az EMMI épületében tartották. Nehéz elképzelni, de ha így van, örvendetes tény, hogy a szabadtéri színpad egész napra szóló bérleti díját akár egy plébánia önmagában is ki tudná magában fizetni. Esélyesebb, hogy ezt is a kormány állja, cserébe az Ifjúsági Világtalálkozó amolyan "központi utótalálkozójaként" is beharangozott rendezvényen várhatóan jelen lesz sok fiatal, akik többsége nyilván konzervatív gondolkodású. Ez pedig bőven megérheti a befektetést. A program elnevezése és a kormányzat aktuális "keresztényvédő" aktivitása közötti párhuzam sem lehet a véletlen műve, s az előzmények ismeretében biztosnak tűnt, hogy valamelyik politikus is szólni fog az egybegyűltekhez. Immár felesleges a feltételes mód alkalmazása, ugyanis tényként közölte a minisztérium, hogy az egyházi ügyekért felelős államtitkár is felszólal majd.
Mivel akadhat olyan olvasó, aki átsiklik az előbbiekben megfogalmazott üzenet felett, még egyszer leírom: a SZEMlélek munkatársai örülnek az ilyen kezdeményezéseknek, jelen is leszünk a programon, s beszámolunk róla, mint fontos keresztény rendezvényről. Ha már ott leszünk, külön érdeklődéssel fordulunk a program záróakkordja felé. - Böjte Csaba előadását követően dicsőítő énekek hangzanak majd el, melyek közül az első a krakkói IVT kapcsán kiírt hazai pályázat első helyezettje lesz - írja a Magyar Kurír. Ez a részlet nem elsősorban azért érdekes, mert a krakkói IVT énekeskönyvébe ismereteink szerint egyetlen dal sem került be a némely vélemények szerint nem túl következetes értékelési szempontok mentén lebonyolított - szintén az EMMI által támogatott - pályázat résztvevői közül, hanem azért, mert a zsűri nem hirdetett első helyezettet. A logika szerint tehát a nevezett előadás után hosszú csendnek kellene következnie. Vélhetően nem így lesz, de ez is jó példa arra, hogy talán jobb lenne, ha a politika nem szólna bele az egyházi programok szervezésébe, hanem meghagyná ezt a feladatot a kialakult, ennél azért olajozottabban működő egyházi intézményrendszernek.
Püspökök hallgatása ellen felszólaló papok
Nehéz felidézni a rendszerváltás utáni közelmúltból olyan írásokat, amelyekben katolikus papok a nyilvánosság előtt kritikát fogalmaztak volna meg saját egyházuk főpásztoraival, illetve az elvben "kereszténybarát" kormányzattal szemben, s hasonló fájdalomról, szomorúságról számolnak be, mint a makói és a röszkei plébános blogunkon közzétett levelei. Látjuk, tapasztaljuk, hogy ezeket a tartalmakat paptestvéreik is osztják, többféle értelemben.
Ezekből a példákból úgy tűnik, baj van. Nem a "világgal", hanem velünk, az egyházzal. Az előbb felsorolt példák alapján a kormány valamiként megpróbál beleszólni a magyar egyházi életbe, s a maga szempontjából érthető is ez az igyekezet. Az viszont rajtunk, az egyházon múlik, hogy meghúzzuk-e a megfelelő helyen a határt, s nem soroljuk-e a prioritási listán a kelleténél hátrébb evangéliumi küldetésünk teljesítését. Hová jutnánk, ha azért mondana vagy nem mondana valamit egy püspök, egy pap, mert attól tart, hogy különben nem kap meg valamilyen állami támogatást az általa vezetett szervezet, egyházmegye, plébánia?
Pártpolitikai igazodás helyett vezesse továbbra is a Szentlélek egyházunkat! Úgy legyen!
Gégény István
(Kép forrása: MTI Fotó, Soós Lajos)
