Elsősorban vetélés, halva születés miatt magzatukat elvesztettek hív gyógyító lelki programra Udvardyné dr. Tóth Lilla és Udvardy Márton – a házaspárral a Kaposvár közelében tartandó programról beszélgettünk.
Május 15-én közlekedési balesetben életét vesztette Bakonyi János, Kóka település plébániai kormányzója.
Kalandos életút ért véget, amelyből sokat tanulhatna bárki. 79 éves korában visszatért Teremtőjéhez Choli, cigány író, költő, műfordító, pedagógus, népművelő, újságíró.
Amíg a filmbeli szuperhősök repülnek, autókat emelgetnek, a köztünk élő hősök szeretetből fakadó áldozatukkal mutatnak példát emberségből.
Tegnap majdnem elsírta magát egy újságíró kollégám. Ma, a Magyar Sajtó Napján lemondott a szlovák kormányfő. A két eset szorosan összefügg.
76 évesen elhunyt Stephen Hawking, korunk egyik legnagyszerűbb tudósa. A tudomány mai állása szerint 50 éve véget kellett volna érnie az életének.
46 évesen elhunyt Ryan Arcand, aki úgy tett szert világhírre, hogy szinte semmit nem tett érte. De az a szinte semmi számára szinte minden volt.
Ritka az a koldus, akinek halálhírét még a BBC is szalagcímen közli. A 103 éves bolgár Dobri Dobrev gyászjelentése mégis bejárta a világsajtót.