
Te meghalnál mások helyett?

A szabadság harcosai

Az egész élete egy istenérv

Amíg a filmbeli szuperhősök repülnek, autókat emelgetnek, a köztünk élő hősök szeretetből fakadó áldozatukkal mutatnak példát emberségből.
Tegnap majdnem elsírta magát egy újságíró kollégám. Ma, a Magyar Sajtó Napján lemondott a szlovák kormányfő. A két eset szorosan összefügg.
76 évesen elhunyt Stephen Hawking, korunk egyik legnagyszerűbb tudósa. A tudomány mai állása szerint 50 éve véget kellett volna érnie az életének.
46 évesen elhunyt Ryan Arcand, aki úgy tett szert világhírre, hogy szinte semmit nem tett érte. De az a szinte semmi számára szinte minden volt.
Ritka az a koldus, akinek halálhírét még a BBC is szalagcímen közli. A 103 éves bolgár Dobri Dobrev gyászjelentése mégis bejárta a világsajtót.
Egy tanár nem mondta, hanem tette: belehalt, hogy a testével védte diákjait egy iskolai lövöldözés során.