A vállalat szerint a fiatalember jelentősen túllépte az etikus hackelés határait. A védőügyvéd úgy látja, amit támadásként értelmeznek, valójában segítség volt.
Magyarország egy 300 méter hosszú partszakasszal rendelkező, 32 hektáros területet vásárolt meg az olaszországi Trieszt kikötőjében 31 millió euróért, 60 éves koncessziós szerződés keretében, hogy tengeri kikötőt és kijáratot létesítsen magyar vállalkozások számára - jelentette be pénteken a…
Életének 78. évében elhunyt Dr. Gergátz Elemér, az Antall–kormány egykori földművelésügyi minisztere.
A világon gyermekek millióit kizsákmányolják, megfosztják gyermekkoruktól, jogaiktól, a tanulás lehetőségétől és az alapvető szükségleteiktől: erre minden évben a gyermekmunka elleni világnap hívja fel a figyelmet.
– Elméletileg fennáll a kiberháború lehetősége az Egyesült Államok és Oroszország között – jelentette ki a Kreml szóvivője.
Az Otthon melege program keretében lakásszövetkezetek és társasházak nyújthatnak be pályázatot szeptember 24 és 2020 március 31 között.
A Magyar Gépjárműipari Egyesület főtitkárával arról beszélgettünk, hogy milyen kilátásai vannak a magyarországi autógyártásnak.
Az egységes európai égbolt koncepció bevezetését sürgette Eamonn Brennan, az Eurocontrol főigazgatója és Pieter Elbers, a KLM vezérigazgatója.
Kína nem akar kereskedelmi háborút az Egyesült Államokkal, ugyanakkor nem is riad vissza tőle - szögezi le vasárnap közzétett hivatalos állásfoglalásában a kínai kormány.
Nem adja ki egyik tervezett modelljét a Nike, miután egy panamai törzs szerint az ő mintáikat használták fel díszítőelemként.
Német lapinformáció szerint a bajor autógyártó nehéz gazdasági időszakon megy keresztül, emiatt megfontolhatják a magyar üzem beáldozását. Ennek ellenére jelenleg tovább zajlik a a terület kialakítása.