26 éves korában megölték Brenner Jánost, mert túl sokan jártak az ifjú pap miséire. Ma 15-20 ezer hívő ünnepelte a boldoggá avatását.
Május 1-jén itt avatják boldoggá Brenner Jánost. Korábban a hasonló eseményeket a pápa végezte Rómában, ezúttal viszont egy vatikáni bíboros érkezik oda, ahol a fiatalon meggyilkolt pap szolgált.
Ferenc pápa elődje nagy idők tanúja, számos meghatározó teológiai mű írója. Ezúttal tömörségükben is sokat mondó gondolatait ajánljuk olvasóink figyelmébe.
Igen, arról a papról van szó, aki már nem él, ám így is átszervezte saját boldoggá avatási programját.
Tőlünk keletre egy város főterén példás rendezettségű tömeg látható – nem holmi katonai parádéról van szó, hanem...
Új sorozat indul a SZEMléleken. Varga László kaposvári megyéspüspök röpke gondolatait adjuk közre vasárnaponként.
Második alkalommal játék végig Krisztus szenvedésének és halálának 14 állomását a kisalföldi megyeszékhelyen. A célt, hogy kivigyék a világba a megváltás üzenetét, sikerült elérni.
Az Országgyűlés 2017. március 7-i ülésnapján hozott döntése Nagypénteket munkaszüneti nappá nyilvánította. Nagy lehetőség ez személyek, közösségek, intézmények számára. Nem csupán érdemes, hanem égetően szükséges lenne élni vele.
Nagyszabású gála keretében immáron második alkalommal adták át a Szikra-díjat, amely a keresztény zene legjobbjait jutalmazza.
Több ezren ünnepeltek Virágvasárnap a Szent Péter téren Ferenc pápával, aki arra biztatta a hallgatóságát, hogy bátran eresszék ki a hangjukat.