A szeretet igazság nélkül nem működik
Varga Laci atya 2021. február 07.

A szeretet igazság nélkül nem működik

Illetve igen, de egészen más gyümölcsei lesznek, mint amire számítanánk. Varga László püspök e heti gondolatai.ten-commandments-4691994_1280.jpg

Nem elég szeretni, az igazságban kell egymást szeretni. Hazugságban is lehet, de annak mások a gyümölcsei: félelem, szorongás, titkolózás, színlelés, meghasonlás. Térj meg!

Ahol az ő nevében ketten együtt vannak, Jézus is ott van. Amikor közösen ugyanazt kérik, meghallgatja imájukat. Kettőn már látható az egymás iránti szeretet is. A kereszténység közösségi műfaj.

Csodáljuk a tanítványok bátorságát, amikor minden bebiztosítás nélkül, csak Jézus szavára bízva magukat elindulnak. Péter, János, Jakab és a többiek, nem csodálókra, hanem követőkre várnak!

Az előítéletekből, elvárásokból fakadó szűklátókörűség ma is botránkozik és vak. Boldogok a tiszta szívűek, ők az egészet látják. Istent és a műveit is, ezért tele vannak hálával.

Jel, amelynek itthon is egyre inkább ellene mondanak. Érik az üldözött Egyház helyzete és akkor kiderül sok szívnek titkos gondolata.

Aki éhezi és szomjazza Krisztust, az meglátja és befogadja. Aki szeretettel befogadja az dícsérni, imádni fogja Istent, és beszél róla mindenkinek.

Félelmeink, szorongásaink közepette gyakran tűnik úgy, hogy nem törődik velünk Jézus. Amikor cselekszik, a hitünkre kérdez rá: miért féltek? Az ő nyugalma lesz a mi békénk!

(Forrás: Laci atya fb-oldala, nyitókép: pixabay.com)

süti beállítások módosítása